Nagykálló-május 25.

Egyházmegyei Harangodi

Gyereknap

Harangod 15:00

 

Gergelyiugornya-július 26.

Dévai Ifjúsági és

Gyermek Tábor 21:00

 

Máriapócs

Nemzeti

Kegyhely-július 28.

Egyházmegyei búcsú

Tábori oltár 9:00

 

Nyíregyháza-november 9.

Egyházmegyei

Hittanverseny

Szent Imre

Katolikus Gimnázium,

Általános Iskola és

Kollégium  9:30

 

Debrecen-november 9.

Egyházmegyei 

Hittanverseny

Szent József 

Gimnázium,

Szakközépiskola és 

Kollégium 13:30


 

Mátészalka-november 16.

Egyházmegyei

Hittanverseny

Széchenyi István

Katolikus és Német 

Nemzetiségi

Általános Iskola 9:30

 

Kisvárda-november 16.

Egyházmegyei

Hittanverseny

Szent László

Katolikus

Szakközépiskola,

Általános Iskola

és Kollégium 13:30


 

 

 

 

 

 

Visszatekintő 2014-01-09

A Képmás zenekar ismét tartalmas és eseményekben gazdag esztendőt tudhat a háta mögött. Az újabb nagyszabású produkcióktól hangos elmúlt évben, a készülő nagylemezen kívűl egy új nótával, a Csillagszámlálóval jelentkezett a csapat, ami a 2013-as jubileumi évad koncertsorozatának címadó dala is volt egyben. Az együttes a gyerekkoncertsorozat mellett, egy rendhagyó irodalmi előadással tette méltóságteljessé a jubileumi évet. A Képmás koncertek és előadások tavalyi esszenciáját ugyanis a Katolikus Egyházban a 2012-13-ban meghirdetett Hit Éve, a fennállásának 20. évfordulóját ünneplő Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye, valamint a zenekar két alapítója és vezetője Kardos György és Bolega László közös munkálkodásának 10 éves jubileuma adta. 

2013

Vízkereszt napján, január 6-án, a Képmás próbatermében megkezdődnek a 2013-as jubileumi évad rendhagyó koncertsorozatának előkészületei. A zenekar az ünnepi idényben új felállással jelentkezik, a srácoktól megszokott módon a turné arculatához kapcsolódó tehetséges és sokoldalú zenészeket hívtak meg a közös muzsikáláshoz. Január 12-én, az elsők között Oláh Gréta kapcsólódik be a rendhagyó turné készületeibe, aki nem először dolgozik a fiúkkal és a gyerekkoncerteken a vokál és ütőhangszerek posztján erősíti a csapatot. Január 24-én, a közelmúltban elhunyt dalnokra, Cseh Tamásra emlékezik a zenekar, a Bolega László és Tamaskovics Róbert által jegyzett, Antoiane megválaszol egy ismeretlen kérdést című dalnak, a csapat 2012-es novemberi évadzáró koncertjén készült felvételével. Január 26-án, a Képmás három állandó tagja, Bolega László, Halhóber Gábor és Kardos György egy szolíd Újévi Halleves Partyval köszöntik az új esztendőt barátaik és családtagjaik társaságában. Február 5-én, az együttes, egy muzeális értékű régi szilveszteri felvételt oszt meg a közösségi oldalain télűző gyanánt. A videó 2007 szilveszterén készült ahol a Képmás alapítói és vezetői Bolega László és Kardos György, Jánvári György gitárjátékával és a Képmás tiszteletbeli tagjával Papp Györggyel kiegészülve adja elő Kern András, Lövölde tér című dalát barátaik társaságában. Március 12-én, a tragikus hirtelenséggel elhunyt dalszerző, énekesre a Republic frontemberének emlékére tesz közzé a csapat egy Republic átdolgozást a 2012-es novemberi koncertjén rögzített Nem volt még soha így című dalt, a Republic volt gitárosa Tóth Zoltán szerzeményét. Április 7-én, a zenekar, a Jókai Mór Református Általános Iskola 5-6. évfolyamos gyermekei alkotta gyerekkórussal kiegészülve rögzíti, a 2013-as rendhagyó gyerekkoncertsorozatának címadó dalát, a Csillagszámlálót, Bolega László és Tamaskovics Róbert szerzeményét. A hangmérnök és zenei rendező Kostyál András . Április 15-én, a Zene.hu oldalán jelenik meg egy tartalmas cikk, a Képmás jubileumi turnéjáról. Április 17-én, a Nyirport.hu oldalán jelent meg egy terjedelmesebb írás a csapat Csillagszámláló gyerekkoncert és rendhagyó irodalmi előadássorozatáról. Április 23-án, a készülődő nagylemezről egy újabb felvételt tesz közzé a közösségi oldalain a Képmás zenekar, aminek a címe Utolsó Eukarisztia, a szerzők pedig Bolega László, Kostyál András, Ács Zoltán és Tamaskovics Róbert. Egy újabb zenésszel és jó baráttal bővül a csapat, Bartus "Bubu" Zoltán, Cajon és más izgalmas ütőhagszerekkel erősíti a csillagszámláló prömierére készülő zenekar hangzását. Május 8-án, egy riportfilm készül a csapat két alapítójával és vezetőjével Bolega Lászlóval és Kardos Györggyel, valamint Tóth László debreceni plébánossal a 2013-ban nyolcadik alkalommal megrendezésre kerülő Egyházmegyei Harangodi Gyermeknapról. A Képmás itt mutatja be először Csillagszámláló című jubileumi gyerekkoncertjét hatalmas sikert aratva. Mindemellett, a csapat a gyereknapot lezáró, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye főpásztora, Bosák Nándor által celebrált szentmisén teljesít zenei szolgálatot. A szentmise énekeit egy kivételesen tehetséges énekes hölgy, Rácz Nóra közreműködésével mutatta be az együttes. Június 7-én, Nyíregyházán, a 84. Ünnepi Könyvhét és 12.  Gyermekkönyvnapok programsorozat, második napjának volt a vendége Ács Zoltán és a Képmás zenekar, az Istenkeresés a modern magyar irodalomban című rendhagyó irodalmi előadásával. Június 9-én, egy értékes beszámoló jelenik meg, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye Harangodi Gyermeknapjáról és a Képmás nagysikerrel bemutatott Csillagszámláló című koncertjéről a Magyar Kurír oldalán. Június 20-án, egy kiváló gitáros, Horváth Sándor közreműködésében, a zenekar rögzíti készülődő nagylemezének hatodik dalát, az Ilyen ez című dalt, amit Bolega László és Tamaskovics Róbert írt a Képmás két alapítója és vezetője, Kardos György és Bolega László 10 éve tartó barátságuk és közös munkálkodásuk alkalmából. Július 17-én, a Képmás két alapítója és vezetője Kardos György és Bolega László, a HírTv, Paletta című műsorának volt a vendége. A műsorvezető, Kántor Viola beszélgetett a fiúkkal a Képmás rendhagyó jubileumi évadáról. Július 26-án, a Kelet Karitász szervezésében, a Vásárosnaményban táborozó Dévai Szent Ferenc Alapítvány gyermekeinek és fiataljainak mutatta be a csapat Csillagszámláló című koncertjét. Július 28-án, Máriapócson, a 20 éves fennállását ünneplő Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye búcsújában végzett zenei szolgálatot a Képmás zenekar. A csapat, a Máriapócsi Bazilika tábori oltáránál, az egyházmegye hitoktatóinak közreműködésével, zenés elmélkedéssel készült az ünnepi szentmisére az egyházmegye papságával mintegy 10000 katolikus hívő jelenlétében. Augusztus 28-án, kisebb pihenő után a srácok visszatértek a próbatermükbe, hogy előkészítsék a zenekar őszi turnéját. Szeptember 28-án, megújult külsővel jelentkezik a Képmás-honlap. A látványterveket Király Csaba készítette, a programozásról pedig a csapat állandó partnere, Treszkai Tom gondoskodott. Ugyanezen a napon jelenik meg a zenekar közösségi oldalain a jubileumi gyerekkoncertsorozat címadó dala, Bolega László és Tamaskovics Róbert szerzeménye, a Csillagszámláló. Október 18-án, a Képmás, megalakulásának 20. évfordulóját ünneplő Kelet Karitász Alapítvány lelkigyakorlatának volt a vendége. Az együttes koncertje, a többnapos program menetrendjében, a kikapcsolódás és a lelkiekben való töltekezés és felüdülés mellett, nagyszerű alkalom volt arra, hogy az alapítvány dolgozóit megerősítse munkájukban és hivatásukban. Október 28-án, a zenekar próbatermében már javában zajlanak az őszi turnéval kapcsolatos munkálatok. A Képmás, a gyerekkórussal kiegészülve mutatja be Csillagszámláló című koncertjét, az őszi turné első állomásán, Nyíregyházán. November 2-án, a Képmás zenekar, egy rendkívül tehetséges kislány közreműködésével gazdagítja nyíregyházi koncertjét, akit Kulcsár Hannának hívnak, szintén Jókais, negyedik osztályos tanuló valamint a Hangszín Tanoda növendéke. November 4-én, sajtótájékoztatót tart a csapat a 20 éves fennállását ünneplő egyházmegye jubileumi hittanversenyéről és a Csillagszámláló őszi turnéjáról. Még az nap egy tartalmas cikk jelenik meg minderről a nyirport.hu és a nyiregyháza.hu oldalán. November 9-én, teltházas siker közepette mutatja be, Nyíregyházán, Csillagszámláló koncertjét a Képmás zenekar, a "20 éves a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye" jubileumi hittanverseny nyitányaként. Délután, Debrecenben is sikerül megmozgatni a Képmásnak a hittanversenyre összegyűlt mintegy száz fős gyereksereget. November 12-én, a Napmintnap.hu és a Magyar Kurír oldalán jelenik meg terjedelmes írás, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye hittanos vetélkedőjéről és a csapat őszi turnéjának első két helyszínéről. November 13-án, a Szon.hu oldalán írnak a csapat őszi turnéjáról és az egyházmegye jubileumi hittanos vetélkedőjéről. November 16-án, Kisvárdán és Mátészalkán mozgatja meg a Képmás a vetélkedőn résztvevő gyermekeket, fiatalokat és az őket kísérő hitoktatókat és atyákat. A csapat az őszi turné és a jubileumi hittanverseny összefoglalásaként egy a négy helyszínről válaogatott fotóalbumot tesz közzé a közösségi oldalain. A négy helyszínen összesen 46 csapatban 440 gyerek vett részt az ünnepi hittanos vetélkedőn, aminek szerves részét képezte a Képmás zenekar Csillagszámláló koncertje. December 19-én, a Bonum Tv, Hetes műsorának volt a vendége a Képmás zenekar, a műsorvezető Jakab Péter a 2013-as jubileumi esztendő eseményeiről beszélgetett a csapat két alapítójával és vezetőjével, Kardos Györggyel és Bolega Lászlóval.       


Boldog Új Évet! 2014-01-01

Boldog Új Évet kíván minden kedves olvasónak a Képmás zenekar és a Képmás-honlap szerkesztő stábja!


Áldott Karácsonyt! 2013-12-24

Kegyelmekben gazdag karácsonyi ünnepeket és Istentől áldott, boldog új esztendőt kíván minden kedves olvasónak a Képmás zenekar és a Képmás-honlap szerkesztő stábja.


"A kis Jézus megszületett örvendjünk" 2013-12-24

2013. december 24-én, karácsony előestéjének délutánján került megrendezésre, hagyományosan, Nyíregyházán a Magyarok Nagyasszonya Társszékesegyházban, a Nyíregyházi Római Katolikus Főplébánia hittanos gyermekeinek és fiataljainak közreműködésével bemutatott pásztorjáték. A tradicionális egyházi énekek mellett, a misztériumjátékból nem hiányozhattak azok az örökzöld "gitáros" énekek és zenei megoldások, amelyek az elmúlt években a Képmás zenekar munkálkodásának eredményeként kihagyhatatlan részévé váltak a gyerekek karácsonyi pásztorjátékának. A képeket Tamaskovicsné Tóth Otília készítette. Katt IDE értük! Szívből ajánljuk mindenkinek!


Célegyenesben 2013-12-23

A 2013. december 24-én, 15:00-kor megrendezésre kerülő hagyományos karácsonyi pásztorjáték főpróbáit, Nyíregyházán a Magyarok Nagyasszonya Társszékesegyházban tartották a Nyíregyházi Római Katolikus Főplébánia hittanos gyermekei és fiataljai valamint a Képmás zenekar közreműködésében. A főpróbáról készült fotókat IDE kattintva tekinthetitek meg. Szívből ajánljuk!


Olvasó próba 2013-12-21

Zajlanak a karácsonyi pásztorjáték előkészületei, amit hagyományosan, 2013. december 24-én, kedden, karácsony előestéjéndélután 15:00-kor mutatnak be a Nyíregyházi Római Katolikus Főplébánia hittanos gyermekei és fiataljai a Magyarok Nagyasszonya Társszékesegyházban. A Képmás is közreműködik egy pár rendhagyó "gitáros" nóta erejéig. Szívből ajánljuk mindenkinek! Katt IDE a képekért!


Karácsonyi készület 2013-12-20

Az őszi turnét követően, a csapat hozzálátott a szokásos karácsonyi pásztorjátékban való közreműködéséhez szükséges előkészületekhez. Minden esztendőben, karácsony vigíliájakor, a Nyíregyházi Magyarok Nagyasszonya Társszékesegyházban megrendezett karácsyonyi pásztorjáték hagyományos énekei mellett, a Képmás is megszólaltat egy pár kihagyhatatlan karácsonyi "gitáros" éneket. Szívből ajánljuk! A fotókat ITT nézhetitek meg!


Hetes 2013-12-20

A Bonum Tv Hetes műsorának volt a vendége a Képmás két alapítója és vezetője, Kardos György és Bolega László. A velük készült interjút ITT tekinthetitek meg! A szerkesztő és riporter Jakab Péter, operatőr Csúcs Zoltán. Szívből ajánljuk!

 


Bonum Tv 2013-12-19

Ma, 2013. december 19-én, csütörtökön este a következő időpontokban tekinthetitek meg a Bonum Tv honlapján a jubileumi hittanversenyről és a csapat Csillagszámláló turnéjáról készült összefoglalót és beszélgetést:

- 15:00, 18:00 és 21:00-kor

Szerkesztő és riporter Jakab Péter, operatőr Csúcs Zoltán.

A riportot IDE kattintva nézhetitek meg. Szívből ajánljuk mindenkinek!


Csillagszámláló turné + Jubileumi Hittanverseny a Hit Évében 2013-12-01

Nemrégiben, lezárult a Katolikus Egyházban a 2012-13-as esztendőre meghirdetett Hit Éve. Egyházmegyénkben ennek kapcsán valamint a megye fennállásának 20 éves évfordulója nyomán került megrendezésre, 2013. november 9-én és 16-án, négy helyszínen, Debrecenben, Nyíregyházán, Kisvárdán és Mátészalkán, a "20 éves a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye" jubileumi játékos hittanos vetélkedő. A vetélkedő szerves részét képezte a Képmás zenekar Csillagszámláló gyerekkoncertje, aminek a címadó dalát, a Csillagszámlálót, a csapat külön erre az alkalomra készítette, amely Ábrahámnak a hit emberének és a népek atyjának a történetét dolgozza fel. A négy helyszínre összesen 46 csapatban 440 gyerek jelentkezett az egyházmegye plébániáiról. A versenyre 3-12. osztályosok jelentkezhettek, egy csapat létszáma maximum 10 fő lehetett. A játékos, ügyességi vetélkedőket és feladatlapokat a nyíregyházi plébánia stábja állította össze, felhasználva az egyházmegye hitoktatóitól gyűjtött ötleteket. A hittanos nap tervezésében, mely már januárban megkezdődött, mind a négy helyszínről részt vettek hitoktatók-koordinátorok. A rendezvényt Debrecenben Bosák Nándor püspök atya nyitotta meg. A főpásztor megnyitó gondolataiban a Hit Évének közeli befejezésére utalva elmondta: az év során a hittanórákon azokra a hitigazságokra irányult a diákok figyelme, amelyeket megélve segítségükre van az életükben. A főpásztor hozzátette: a hittanverseny nemcsak egy vetélkedő, hanem játékos együttléte a közösségeknek, csapatoknak, amelyben a gyerekek tanúságot tehetnek hitükről a világnak, valamint képet kaphatnak arról, hogy hol tartanak vallásos ismereteikben. A képeket ITT nézhetitek meg!  Szívből ajánljuk mindenkinek! 


Őszi turné, Mátészalka 2013-11-22

 

Kisvárdát követően, a csapat, 2013. november 16-án, szombat délután, a "20 éves a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye" jubileumi hittanos vetélkedő sorozat utolsó állomásán, Mátészalkán, a program zárásaként egy fergeteges koncerttel lepte meg a Szatmári Esperesi Kerület hittanos gyermekeit, fiatljait és az őket kísérő hitoktatókat és atyákat. Katt IDE a képekért! Szívből ajánljuk mindenkinek!

 


Őszi turné, Kisvárda 2013-11-22

2013. november 16-án, szombaton, Kisvárdán, a Szent László Katolikus Szakközépiskola, Általános Iskola, Kollégium és Óvodában folytatódott a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye jubileumi hittanos vetélkedő sorozata. A hittanversenyt Linzenbold József esperes plébános nyitotta meg és köszöntötte a résztvevő gyerekeket, fiatalokat valamint a csapatokat kísérő hittanárokat és atyákat. Ezt követően a program nyitányaként, a Képmás zenekar, a vetélkedő szerves részét képező Csillagszámláló című koncertjébe kapcsolódhattak be a versenyre összegyűlt csapatok tagjai. A Képmás, egy kiváló hangulatú napindító koncerttel lepte meg a gyerekhallgatóságot és mozgatta meg a Kisvárda valamint a környékbeli hittanos gyermekeket és fiatalokat. A képeket ITT tekinthetitek meg! Szívből ajánljuk!


Őszi turné, Debrecen 2013-11-10

A csapat, 2013. november 9-én, szombaton, a "20 éves a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye" hittanos vetélkedő nyitányaként megrendezett, teltházas, Csillagszámláló című koncertjének nyíregyházi bemutatóját követően, délután Debrecenben is megmozgatta a vetélkedőre összegyűlt mintegy 100 fős gyereksereget. A vetélkedőt a délelőtt folyamán Bosák Nándor a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye megyéspüspöke nyitotta meg. A képeket IDE kattintva nézhetitek meg! Szívből ajánljuk mindenkinek!


Premier 2013-11-10

 

A Képmás zenekar, 2013. november 9-én, a nyíregyházi Szent Imre Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Kollégium és Óvoda kápolnájában, nagy sikerrel mutatta be, Csillagszámláló című teltházas koncertjét. A csapat őszi turnéjának első állomása, a "20 éves a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye" jubileumi hittanos vetélkedő nyitányaként került megrendezésre. Az együttes a koncerten egy gyermekkórussal is kiegészült, aminek a tagjait a nyíregyházi Jókai Mór Református Általános Iskola 5-6. évfolyamának diákjai alkották. Meghívott vendégként egy kivételes tehetség, Kulcsár Hanna, szintén jókais, 4.osztályos tanuló, a Hangszín Tanoda növendéke énekelt duettet a Képmás frontemberével Bolega Lászlóval. A koncertről készült fotókért KATT IDE! Szívből ajánljuk!     

 


Nyíregyházi bemutató 2013-11-07

A Képmás zenekar az őszi turné során, 2013. november 9-én, szombaton, 9:00-kor, a Szent Imre Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Kollégium és Óvoda kápolnájában mutatja be Csillagszámláló című koncertjét. A csapat, a koncerten egy gyermekkórussal is kiegészül, amineka tagjait a nyíregyházi Jókai Mór Református Általános Iskola 5-6. évfolyamának diákjai alkotják. A Képmás, egy rendkívül tehetséges kislány, Kulcsár Hanna közreműködésével gazdagítja jubileumi koncertjét, aki szintén jókais, 4.osztályos tanuló valamint a Hangszín Tanoda növendéke. A belépés díjtalan. A szervezők mindenkit szeretettel várnak! Szívből ajánljuk!   


Nyiregyhaza.hu 2013-11-04

A mai sajtótájékoztatóról, a nyiregyhaza.hu oldalán, egy nagyon választékos cikket olvashattok és egy rövid videót tekinthettek meg, a Képmás vezetőjével, Kardos Györggyel készített interjúból. Szerkesztő és riporter Mikita Eszter. Szívből ajánljuk!  


Híradó 2013-11-04

Ma, 2013. november 4-én, hétfőn, a Nyíregyházi Római Katolikus Plébánia dísztermében tartott sajtótájékoztatót "A 20 éves a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye" jubileumi hittanos vetélkedő és a Képmás zenekar őszi turnéjának szervező stábja. A sajtótájékoztatón készült felvételt a Kölcsey Televízió este 19:00-kor kezdődő Híradójában nézhetitek meg. Szerkesztő és riporter Dér Vivien. Ajánljuk!


Haon 2013-11-03

Egy újabb cikket olvashattok a Hajdú Online oldalán, a csapat, Csillagszámláló című koncertjének őszi turnéjáról. Szívből ajánljuk!


Nyirport.hu 2013-11-03

Nemrégiben, egy rövid cikk jelent meg a nyirport.hu oldalán, a zenekar őszi turnéjáról. Szívből ajánljuk mindenkinek!


Hanna 2013-10-31

A csapat, őszi turnéjának nyíregyházi állomásán, egy rendkívül tehetséges kislány közreműködésével gazdagítja Csillagszámláló koncertjét. Kulcsár Hanna, aki szintén jókais, 4. osztályos tanuló valamint a Hangszín Tanoda növendéke, egy duettet ad elő közösen Bolega Lászlóval a Képmás frontemberével. A próbán készült képeket IDE kattintva tekinthetitek meg. Szívből ajánljuk mindenkinek!


Gyermekkórus 2013-10-28

A Képmás zenekar az őszi turnéja során, egy gyermekkórussal kiegészülve mutatja be Csillagszámláló című koncertjét. A kórus tagjait a nyíregyházi Jókai Mór Református Általános Iskola 5-6. évfolyamának diákjai alkotják. A csapat legutóbbi próbáján készült képek a közös munka színfalak mögötti világába engednek betekintést. A képeket ITT nézhetitek meg. Szívből ajánljuk!     


Lelkigyakorlat 2013-10-20

Az idén 20 éves fennállását ünneplő Kelet Karitász Alapítvány, a már hagyományosan minden esztendőben, a Máriapócsi Zarándokházban megrendezésre kerülő lelkigyakorlatának volt a vendége a Képmás zenekar.

- A csapat Csillagszámló koncertje, a több napos program menetrendjében, a kikapcsolódás és a lelkiekben való töltekezés és felüdülés mellett, nagyszerű alkalom volt arra, hogy az alapítvány dolgozóit megerősítse munkájukban és hivatásukban - tette hozzá Gégény Béla, a Kelet Karitász Alapítvány igazgatója a koncert végén, megköszönve a Képmásnak a lebilincselő produkciót.

A képeket Gerhes József készítette. Katt IDE! Szívből ajánljuk!   


YouTube 2013-09-27

A Képmás, gyerek koncertsorozatának címadó dala a Csillagszámláló már elérhető a Youtubeon! Katt IDE a videóért! Szívből ajánljuk!


20 éves a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye Hittanos Vetélkedő 2013-09-27

2013-ban ünnepli egyházmegyénk, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye fennállásának 20. évfordulóját. A jubileumi év ünnepi programjai között, kiemelt szerepe van a 20 éves múlt tartalmas felidézéseként megrendezett Egyházmegyei Hittanversenynek. Az előző évektől eltérően, idén a megye négy központi jelentőségű egyházközsége, Debrecen, Nyíregyháza, Kisvárda és Mátészalka ad helyet és működik közre az egyházmegyei rendezvény lebonyolításában. A november 9-én és 16-án megrendezésre kerülő verseny színes és változatos progaramjai között színpadra lép a Képmás zenekar is Csillagszámláló című koncertjével. Szívből ajánljuk! 


Képmás-honlap 2013-09-20

Elkészültek a csapat weblapjának legújabb látványtervei. 2013. szeptember 20-tól, megújult formában böngészhettek honlapunkon. A látványtervek Király Csaba munkáját dícsérik, míg a programozás állandó partnerünk Treszkai Tom  közreműködésével valósult meg. Szívből ajánljuk mindenkinek!


Őszi turné 2013-08-28

Tovább folytatódik a Képmás, Csillagszámláló című koncertsorozata. A csapat, egy rövid kis pihenő után, teljes erőbedobással készül az őszi turné állomásaira. Katt IDE a képekért!  


A 20 éves Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye Máriapócsi Búcsúja 2013-07-29

A csapat, a fennállásának 20. évfordulóját ünneplő Debrcen-Nyíregyházi Egyházmegye búcsújában, Máriapócson, a bazilika tábori oltáránál, zenés elmélkedéssel készült az ünnepi szentmisére, az egyházmegye papsága és mintegy 10 000 katolikus hívő jelenlétében. Katt IDE a képekért! Szívből ajánljuk mindenkinek!  


Kelet Karitász: Dévai Ifjúsági és Gyermek Tábor 2013-07-29

A Kelet Karitász szervezésében, az előző évekhez hasonlóan, ebben az évben is nagyszerű koncertet adott a Képmás zenekar, a Gergelyiugornyán táborozó Dévai Szent Ferenc Alapítvány fiataljainak és gyermekeinek. A Képmás, Csillagszámláló című koncertjét, a nyári vakációjukat töltő táborlakók kitörő örömmel, hatalmas ovációval és együtt énekléssel fogadták. Köszönet érte! A képeket ITT nézhetitek meg! Szívből ajánljuk! 


Dévai Gyerekek 2013-07-26

Ma, 2013. július 26-án, pénteken, a Képmás, Gergelyiugornyán, a Kelet Karitász szervezésében mutatja be Csillagszámláló koncertjét, az itt táborozó Dévai Szent Ferenc Alapítvány gyermekeinek és fiataljainak. Szívből ajánljuk!


Terepszemle 2013-07-23

A Képmás két alapítója és vezetője, Kardos György és Bolega László, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye püspöki hivatala igazgatójának a társaságában, Tóth László atyával Máriapócson jártak, ahol a vasárnap megrendezésre kerülő egyházmegyei búcsúhoz kapcsolódó terepszemlét tartottak. A minden esztendőben, hagyományosan megtartott búcsú idén az egyházmegye 20 éves jubileuma apropóján színes és mozgalmas, ugyanakkor az eseményhez méltó programokkal várja a zarándokokat és érdeklődőket. A Képmás zenekar a jubileumi évforduló és a Hit Éve alkalmából zenés elmélkedéssel működik közre a jeles eseményen. A képeket ITT nézhetitek meg! Szívből ajánljuk!   


Készület 2013-07-21

A Hit Évében, ünnepeljük egyházmegyénk, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye alapításának 20. évfordulóját. A jubileumi év kiemelt eseménye, a már hagyományosan, minden esztendőben megrendezésre kerülő, Máriapócsi Egyházmegyei búcsú. A program, a Képmás zenés elmélkedésével veszi kezdetét, így készülve az utána következő ünnepi szentmisére. A csapat legutóbbi próbáján készült képek, ennek az előkészületeiről adnak betekintést. Katt IDE a képekért!


HírTv 2013-07-18

Tegnap, 2013. július 17-én, szerdán, a HírTv, Paletta című műsorának volt a vendége a Képmás két alapítója és vezetője, Kardos György és Bolega László.


A tartalomból:


       20 éves a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

       Gyermekkoncertek és irodalmi előadások a Képmástól

       10 év közös munka és barátság

       Nagylemez   

 

A szerkesztő Zimon András, műsorvezető Kántor Viola. Szívből ajánljuk mindenkinek! A csapattal készült riportot IDE kattintva 17:16-nél nézhetitek meg!


Harangodi Portréfilm 2013-07-01

A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye, Ifjúsági Irodájának a honlapján, az Egyházmegyei Harangodi Gyermeknapról és a Képmás zenekarról készült riportfilmet tekinthetitek meg. Katt IDE a videóért!


Nagylemez, "Ilyen ez" próba 2013-06-20

A Képmás nagylemezére, a jubileumi évad kapcsán, a két szerző, Bolega László és Tamaskovics "Bobek" Róbert, egy jubileumi dalt készített Ilyen ez címmel, ami veretes foglalata hőseink elmúlt tíz esztendejének. A dal megfelelő hangulatához a megfelelő ember szükségeltetik, így Bolega László, a csapat frontembere, ismét egy régi barátot és klasszist hívott meg a dal hangszereléséhez és közreműködéséhez, Horváth Sándor személyében. - Sanyit nemcsak kivételes tehetsége és tudása, tapasztalata miatt hívtam meg, hanem többek közt azért is, mert három éven keresztül meghatározó tagja volt a Képmásnak a szó legszorosabb értelmében - tette hozzá a zenekar frontembere. Mi is ebből csíptünk el egy aprócska részletet! A próbán készült videót ITT tekinthetitek meg! Katt IDE a képekért is! Szívből ajánljuk!   


Lendületben 2013-06-17

Nemrégiben, a tiszavasvári Váci Mihály Gimnázium, Lendület című iskolaújágjában egy cikk jelent meg a csapatról és annak rendhagyó irodalmi előadásáról, aminek első állomását a gimnázium HUMÁN HETÉNEK egyik kiemelkedő mozzanataként tekinthette meg a Nagyérdemű. A cikket ITT olvashatjátok, aminek a szerzője Bényeiné Lévai Ágnes a gimnázium magyar nyelv és irodalom szakos tanára. Szívből ajánljuk mindenkinek!


Csillagszámláló turné, Harangodi Gyermeknap 2013-06-15

A Képmás zenekar, Csillagszámláló turnéjának első állomásán, az Egyházmegyei Harangodi Gyermeknapon tetőfokon volt a hangulat, amit az alábbi felvételen tekinthettek meg. A felvételt a Bfilm stúdió készítette. Szívből ajánljuk! Katt IDE a videóért!


Öröm-Hír 2013-06-14

A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye, 2013. június 15-én hármas ünnepet ül. Bosák Nándor, az egyházmegye főpásztora pappá szentelésének 50., püspökké szentelésének 20., évfordulóját, az egyházmegye alapításának 20. évfordulóját ünneplik. Ebből az alkalomból az Öröm-Hír, ünnepi számában köszönti Bosák Nándor főpásztort, visszatekint az egyházmegye alapításának körülményeire, bemutatja az egyházmegye életét, intézményeit, hagyományait. Többek között a Képmás zenekarról is mint az egyházmegye emblematikus csapatáról és a régió kulturális életének meghatározó együtteséről is olvashattok, ebben az exkluzív kiadványban. Az Öröm-Hír megtalálható az egyházmegye római katolikus templomaiban és plébániáin, valamint az Öröm-Hír szerkesztőségben. Minderről bővebben ITT olvashattok! Szívből ajánljuk!


Magyar Kurír 2013-06-09

A Magyar Kurír oldalán, egy tartalmas cikket olvashattok, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye, VIII. Egyházmegyei Harangodi Gyermeknapjáról és a Képmás, Csillagszámláló című produkciójáról. Szívből ajánljuk mindenkinek!


"Én így látom." 2013-06-07

Móricz Csaba fotós, így látta a Képmás, Ünnepi Könyvhéten bemutatott, Istenkeresés a modern magyar irodalomban című irodalmi előadását. Katt IDE a képekért!


Ünnepi előadás, Képmás módra 2013-06-07

A Képmás zenekar, 2013. június 7-én, Nyíregyházán, pénteken este, a 84. ÜNNEPI KÖNYVHÉT és 12. GYERMEKKÖNYVNAPOK programsorozat második napján mutatta be, Istenkeresés a modern magyar irodalomban című rendhagyó irodalmi előadását. A zenekar, Ács Zoltán, költő társaságában lépett színpadra és a srácoktól már megszokott ötletes Ákos feldolgozásokkal és saját szerzeményeivel tette teljessé, a színvonalas előadást. A képeket ITT tekinthetitek meg. Szívből ajánljuk!  


Nyíregyházi Televízió 2013-06-04

Nemrégiben, a Nyíregyházi Televízió készített riportot a Képmás zenekar két alapítójával és vezetőjével, Kardos Györggyel és Bolega Lászlóval. A csapat gyerekkoncertsorozatának, a Csillagszámlálónak első állomásáról a harangodi gyereknapról valamint az ünnepi könyvhéten bemutatásra kerülő irodalmi előadásról láthattok egy értékes összeállítást és beszámolót. Szívből ajánljuk! Katt IDE a riportért! A Képmással készült interjút, a műsor 27:10-nél tekinthetitek meg!


Ünnepi Könyvhét, Próba 2013-06-03

A csapat, Tiszavasvári után, otthonukban, Nyíregyházán, az Ünnepi Könyvhéten, 2013. június 7-én, pénteken 18:00-kor mutatja be Istenkeresés a modern magyar irodalomban című irodalmi előadását. Az állandó tagok mellett, zongorán Tar Niki, akusztikus gitáron Jánvári György működik közre. A próbán készült fotókat ITT nézheted meg!


84. ÜNNEPI KÖNYVHÉT és 12. GYERMEKKÖNYVNAPOK 2013-05-28

2013. június 6-10. között a Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár szervezésében Nyíregyházán is megrendezésre kerül a 84. ÜNNEPI KÖNYVHÉT és 12. GYERMEKKÖNYVNAPOK. A programsorozaton többek között a Képmás zenekar is színpadra lép Istenkeresés a modern magyar irodalomban című irodalmi előadásával. A bővebb infoért katt IDE!


Egyházmegyei Harangodi Gyereknap 2013-05-25

A VIII. Egyházmegyei Gyereknap, Kardos György és Tóth László atya főszervezők köszöntője valamint a reggeli imádság elvégzése után, a Képmás zenekar lendületes és interaktív napindító örömzenéjével vette kezdetét. A zenekar kiegészült Kardos Gyuri bácsi ifjúsági plébániai hittanosaival, akik közreműködésével a csapat nagyszerű hangulatot teremtett a programok megkezdése előtt összegyűlt gyerekek és kísérőik számára. A fotókért katt IDE! A gyereknap szentmisével zárult, amit Bosák Nándor megyéspüspök celbrált. A Képmás, Rácz Nóra énekesnő közreműködésével teljesített zenei szolgálatot. A képeket ITT nézheted meg! Szívből ajánljuk mindenkinek!


Csillagszámláló turné 2013-05-25

Nagy sikerrel debütált a Képmás Csillagszámláló koncertsorozatának első állomásán, Nagykálló-Harangodon. A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye nyolcadik alkalommal megrendezett egyházmegyei gyereknapján lépett színpadra a csapat és mutatta be Csillagszámláló című koncertjét. Az együttes két alapítója és vezetője Kardos György és Bolega László idén ünneplik közös zenei együttműködésük 10. évfordulóját. A repertoárban ezért olyan gyermek és ifjúsági dalok szólaltak meg, amiket a fiúk még a Képmás megalapítása előtti időszakban játszottak együtt közösségi összejöveteleken, munkásságuk és barátságuk kezdetén. Az ünnepi alkalomra Bolega László és Tamaskovics "Bobek" Róbert egy közös dalt is készített Csillagszámláló címmel, ami az együttes idei turnéjának a címadó dala. A képeket ITT tekinthetitek meg! Szívből ajánljuk!


A lányok, a lányok, a lányok angyalok 2013-05-18

A csapat Csillagszámláló turnéjának előkészületei a végéhez közelednek. A turné első állomása, 2013. május 25-én, szombaton, egy hét múlva a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye Harangodi Gyereknapján lesz. A zenekar egy pár dal erejéig kiegészül Kardos Gyuri bácsi plébániai ifjúsági hittanos lányaival. A koncert mellett, a Képmás, a Bosák Nándor megyéspüspök által celebrált tábori szentmisén teljesít zenei szolgálatot. A szentmise énekeit az együttes, Rácz Nóra énekesnő közreműködésével mutatja be. A próbán készült képeket ITT nézhetitek meg!


Portréfilm 2013-05-11

A Képmás zenekar, Csillagszámláló turnéjának első állomása az Egyházmegyei Harangodi Gyereknap. A 20 éves Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye egyik kiemelt idén nyolcadik alkalommal megrendezésre kerülő gyermekprogramjának állandó közreműködője a Képmás zenekar. A csapat vezetője, Kardos György egyben ötletgazdája és főszervezője a már hagyománnyá vált egyházmegyei programnak. A harangodi gyereknap másik fontos szervezője és alapítója Tóth László a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye ifjúsági referense, debreceni plébános. Ebből az alkalomból egy rövid portréfilm készül a harangodi gyereknapról annak résztvevőiről, a két alapítóról és főszervezőről valamint a Képmás frontemberéről Bolega Lászlóról, amit hamarosan több fórumon is megtekinthettek. Addig is a képekért katt IDE! A szerkesztő és rporter Erdős József, operatőr Bartha Bence. Szívből ajánljuk! 


Phemius Műhelye 2013-04-28

Nemrégiben, Phemius alias Olajos Gábor gitárművész, dalszerző és dalnok műhelyében jártunk. Gábor, a Képmás nagylemezének "Ezredik bőr" című darabjának társszerzője és gitáros közreműködője. A kiváló zenészt Bolega László hívta meg első albumuk szerzői stábjába. A fiúkat régi barátság és együttműködés köti össze. Szívből ajánljuk! A képekért katt IDE!


Görögkatolikus.hu 2013-04-22

Ismét egy tartalmas cikk jelent a Képmás 2013-as rendhagyó jubileumi gyermekkoncert és irodalmi előadássorozatáról. Ezúttal a Hajdúdorogi Egyházmegye honlapján találhattok egy beszámolót a csapat ez évi munkálatairól, melyek szorosan kapcsolódnak és szerves részét képezik a Katolikus Egyházban tartó Hit Évének. A cikkért katt IDE!


Bartus "Bubu" Zoltán 2013-04-21

Egy újabb tehetséges és kiváló zenészt invitált meg a zenekar, Csillagszámláló projektjébe. Bartus "Bubu" Zoltán, szintén nem először játszik a csapattal, több Képmás produkcióban is közreműködött már meghívott vendégként. Mint mindig most is az ütőhangszerek és többek között a jó hangulat felelőse. A mai próbán róla készítettünk egy fotósorozatot, amit ITT tekinthettek meg. Szívből ajánljuk!


Nyíregyházi Hírportál 2013-04-17

Nemrégiben, egy terjedelmes cikk jelent meg a Nyirport.hu oldalán, "Nagyszabású projektek a Képmás zenekartól 2013-ban is" címmel.

Középpontban:

Csillagszámláló rendhagyó jubileumi gyerekkoncertek! A csapat két alapítója és vezetője Kardos György és Bolega László 10 éve kezdték el közös zenei munkálkodásukat. Szívből ajánljuk mindenkinek!


Zene.hu 2013-04-15

Ma, 2013. április 15-én, hétfőn egy tartalmas cikk jelent meg a Képmásról a Zene.hu oldalán.

A tartalomból:

- rendhagyó irodalmi est

- tavasz végén jön a Képmás nagylemez

- jubileumi gyermekkoncertek+ egy új dal

A cikkért katt IDE!


Gyermekkórus 2013-04-07

A Képmás rendhagyó, jubileumi koncertsorozatának címadó dala, a Csillagszámláló felvételének utolsó mozzanataként, a csapat egy nagyszerű gyermekkórussal egészítette ki sorait. A gyerekek a nyíregyházi Jókai Mór Református Általános Iskola 5. évfolyamának a diákjai. A kórus tagjai balról jobbra: Garamvölgyi Emese Lili, Bodzán Janka, Fogas Szilvia, Pettendi Diána, Hrenkó Mátyás, Liu Bálint valamint az együttes lemez munkálatainak zenei rendezője és hangmérnöke Kostyál András és hűséges házörzője Pamacs. Szép volt Srácok!!!!! A képekért katt IDE!


Feltámadt Krisztus! 2013-03-31

Áldott Húsvétot kíván minden kedves olvasójának a Képmás zenekar és a Képmás-honlap! Az ünnephez kapcsolódóan egy új dalt tettünk közzé a YouTubeon, a Képmás készülődő nagylemezéről. A dal címe, Utolsó Eukarisztia, ami a lemez egyik szakrális ihletettségű darabja. Szívből ajánljuk mindenkinek! A felvételért katt IDE!


Cipőre emlékezünk 2013-03-12

Bódi László "Cipő"-re a Republic nemrég elhunyt énekesére, a zenészre, a dalszerzőre emlékezik tisztelettel a Képmás zenekar, ezzel a 2012. novbember 17-én, a nyíregyházi Váci Mihály Kuturális Központban adott koncerten rögzített felvétellel. Nyugodjék békében!


Télűző 2013-02-05

Egy muzeális darab a Képmás archívumból! A felvétel 2007 szilveszterén készült, ahol a zenekar tagjai és barátaik együtt búcsúztatták az óesztendőt! Szívből ajánljuk! A felvételért katt IDE!


Újévi Halleves Party 2013-01-26

A Képmás zenekar a próbatermi munkálatokon túl, egy kis újévi összejövetellel és vacsorával ünnepelte az új esztendőt és nyitotta meg a következő rendhagyó jubileumi évadot. A házigazda és a halleves koronázatlan királya, Kardos György. A vacsora képeiért katt IDE!


Születésnapodra 2013-01-24

Cseh Tamás idén ünnepelné 70. születésnapját. Sokakkal egyetemben bennünk is elevenen él még emléke. Velük és veletek együtt tisztelgünk a 2009-ben elhunyt dalnok művészete előtt, a Képmás novemberi koncertjén készített felvétellel. A szerzők, Bolega László és Tamaskovics "Bobek" Róbert. Szívből ajánljuk mindenkinek!


Gréta 2013-01-11

 

A csapat ebben az évben egy sokoldalú és tehetséges fiatal hölgyet kért fel és hívott meg a rendhagyó turnéjában való közreműködésre, Oláh Gréta személyében. A fiúk és Gréta nem először dolgoznak együtt, a Képmás 2009-2010-es Akusztikus turnéjában a koncerteken túl az együttes menedzsmentjében is aktívan részt vállalt. A mostani felkérésre is igent mondott és egy igen intenzív és eredményes próbával koronázta meg az újbóli együttmuzsikálást, ahogy ezt a képek is mutatják. Külön köszönet az Ibanez PF10E akusztikus gitárért a csapat állandó partnerének a Music World Hangszerboltnak. Szívből ajánljuk!

 


Dupla jubileumi turné 2013-01-06

A Képmás próbatermében megkezdődtek az idei esztendő rendhagyó koncertsorozatának az előkészületei. A zenekar két alapítója és vezetője, Kardos György és Bolega László idén ünneplik együttműködésük és munkásságuk 10 éves jubileumát. A csapat a kerek évforduló alkalmából, tavasszal, egy dupla jubileumi turnét indít útnak. Ács Zoltán költő, tanár közreműködésével "Istenkeresés a modern magyar irodalomban" címmel, egy rendhagyó irodalmi előadás keretében találkozhatunk az együttessel. Mindemellett, egy gyerekkoncertsorozattal is készül a zenekar, aminek az apropóját az adja, hogy olyan keresztény könnyűzenei gyerek és ifjúsági dalok kerültek a repertoárba, amiket a fiúk a Képmás előtti időszakban játszottak. "Ezek nagyon helyes és a szívünkhöz közel álló dalok, amiket újra hangszereltünk, hogy a kor gyermekének és ifjúságának is érthetőek legyenek azok az értékek, amiket ezen nagyszerű szerzemények képviselnek - tette hozzá Bolega László, aki Tamaskovics "Bobek" Róbert dalszövegíró barátjával közösen egy dalt is készített az ünnepi alkalomra Csillagszámláló címmel. Szívből ajánljuk!


Évkezdet 2013-01-02

Boldog Új évet kíván minden kedves olvasónak a Képmás zenekar és a Képmás-honlap!

Ebben az évben is sok izgalmas újdonsággal készül a Képmás: tavasszal most már várhatóan elkészül és megjelenik a Képmás zenekar első nagylemeze. A csapat két alapítója és vezetője Bolega László és Kardos György 10 éve alkotnak és dolgoznak együtt! A tervek szerint a jubileumi évfordulót az együttes egy rendhagyó koncertsorozattal készül megünnepelni. 2013 őszén pedig, ha minden jól megy, akkor indul a Képmás következő, lemezbemutató turnéja.


Újévi Köszöntő! 2012-12-31

Boldog Új Évet kíván minden kedves olvasónak a Képmás zenekar és a Képmás-Honlap!


Számvetés 2012-12-31

A csapat, a megszokottnál hoszabb pihenést követően, tavasszal folytatja tovább a 2011-ben útjára indított Ismerj meg újra tunéját, ahol az átdolgozások mellett, több saját dalt is hallhat a közönség a koncerteken. A koncertsorozat első állomása, az április 14-én, Debrecenben megrendezésre kerülő DIT, Debreceni Ifjúsági Találkozó. A Szent József Gimnázium impozáns előadótermében nem kis siker közepette nyitja meg a Képmás a 2012-es esztendőt. A koncertekkel párhuzamosan elkezdődnek a csapat első nagylemezének a stúdiófelvételei és munkálatai. Az anyag társszerzője és zenei rendezője a kiváló gitáros, Kostyál András. Május 18-án, Nyíregyházán, a városnapi rendezvénysorozaton lépett színpadra a Képmás zenekar a belváros szíveként is aposztrofált Kossuth téren. A koncertet követően egy rövid beszámoló jelenik meg az együttes kossuth téri produkciójáról a nyirport.hu oldalán. Május 24-én, a Képmás alapítói és vezetői Bolega László és Kardos György a Kölcsey Televízió, Party-Zóna című könnyűzenei műsorának volt a vendége. A téma, Ismerj meg újra turné és a készülődő nagylemez beharangozó és egyben a turné címadó dala az Ismerj meg újra. Május 25-én, a Zene.hu oldalán egy tartalmas cikk jelenik meg a Képmásról, amiben Erdős József a zenekar frontemberét, Bolega Lászlót kérdezi a 2012-es koncertsorozatról és az aktuális formáció tagjairól. Dalpremier!!! Ugyanazon a napon a Képmás zenekar két alapítója és vezetője Bolega László és Kardos György valamint a készűlődő nagylemez társszerzője és zenei rendezője Kostyál András a nyíregyházi Mustár Fm, Populáris című műsorában vendégeskedik és az érdeklődő közönség itt hallhatja először a Képmás nagylemezének beharangozó dalát, az Ismerj meg újra című nótát! Május második felében a Képmás zenekar, mint minden évben úgy most is a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye Gyermeknapján, Nagykálló-Harangodon valamint a Nyíregyházi Római Katolikus Plébánia Családi Napján tett zenei szolgálatával működött közre. Június 27-én, a Nyíregyházi Főiskola, Campus Rádiójának a vendége a Képmás zenekar két vezetője Bolega László és Kardos György. A riportot Matyasovszki Edit készítette amit itt hallgathattok meg. Július 16-án, a miskolci Fm1 Rádió Zenehajó című műsorának a vendége, Bolega László a Képmás frontembere, Halhóber Gábor a csapat basszusgitárosa és Kostyál András a zenekar első nagylemezének zenei rendezője és az Ismerj meg újra nóta társszerzője. A műsort Mándity László vezette. Július 24-én, Tiszaújvárosban hallhatjuk a csapat két alapítóját és vezetőjét Bolega Lászlót és Kardos Györgyöt a Rádió 35 vendégeiként akikkel ismételten Mándity Laci beszélgetett a Képmás koncertekről és Ismerj meg újra turnéjáról, daláról. Július 27-én, a Képmás, a Gergelyiugornyán táborozó Dévai Szent Ferenc Alapítvány gyermekeinek és fiataljainak adott fergeteges koncertet. Augusztus 5-én, a zenekar első nagylemezének beharangozó nótája, az Ismerj meg újra elérhetővé válik a youtubeon, aminek a nézettsége azóta is nagyon szépen alakul közel kétezren tekintették meg eddig! Köszönjük! Augusztus 9-én egy rövid cikk olvasható a Szon.hu oldalon a csapat következő koncertjéről és Ismerj meg újra daláról. A cikk mellett természetesen nem maradhat el a videó sem! Augusztus 10-én, a Kelet-Magyarországban jelenik meg egy bővebb írás a Képmás, Görkapocson, Görög Katolikus Fesztiválon való fellépéséről és a lemez beharangozó Ismerj meg újra című daláról. Augusztus 11-én, újabb cikkek jelennek meg az együttesről és a turné következő állomásáról, a Görkapocsról, a nyirport.hu és a boon.hu oldalán. Augusztus 17-én, a 100 éves jubileumát ünneplő Hajdúdorogi Görög Katolikus Egyházmegye és a 10 éves Görög Katolikus Ifjúsági Gyalogos Zarándoklat közös szervezésében megrendezett Görkapocson, Görög Katolikus Fesztiválon, Nyíregyházán, a Kowalsky meg a Vega és Mészáros Árpád Zsolt mellett a Képmás zenekar, nagy várakozások mellett lép színpadra és mutatja be sikeresen Ismerj meg újra turnéját. Szeptemberben megkezdődnek a csapat novemberi évadzáró koncertjének előkészületei. Az alap formáció, Bolega László - ének, akusztikus gitár, Cseh Viktor - zongora, szintetizátor, Halhóber Gábor - basszusgitár, Jánvári György - klasszikus és elektromos gitár, Kardos György - kongák, bongók, ütőhangszerek, Márkus Barbara - ének, vokál, ütőhangszerek, Sasfalvi Nóra - vokál, ütőhangszerek, kiegészülnek Dudics Péter - tangóharmónika és zongorajátékával valamint Bartus Zoltán - darbuka, Kostyál András - elektromos gitár, Papp György - ének, vendégek közreműködésével. Október 13-án, a Képmás, két éves Ismerj meg újra turnéjának utolsó előtti állomásához érkezik. Érpatakon a Nyírségi Hagyományőrzők Találkozóján óriási bulit és egyben nagyszerű koncertet ad a zenekar az érpataki közönségnek. A csapat november 17-i évadzáró koncertje minden várakozást felülmúl: teltház, monumentális, nagy kiállítású produkció és közönségsiker! Továbbá egy friss dallal is előrukkolt az együttes a készülődő albumról ami a Sub Rosa címet viseli és mind a koncerten mind pedig a youtubeon nagyon nagy sikerrel debütált! A szerzők Bolega László és Tamaskovics "Bobek" Róbert.                  


Karácsony 2012-12-25

Áldott Karácsonyt kíván minden olvasónak a Képmás zenekar és a Képmás-honlap!


Musik World 2012-12-25

A Képmás zenekar állandó partnere a Musik World hangszerbolt, 2012. december 11-én, Nyíregyházán, a Vikár Sándor Zeneiskola impozáns hangversenytermében, a Yamaha Corporationnel közös szervezésben rendezte meg a világhírű és kiváló gitárvirtuóz, Dave Goodman közreműködésével hangszerbemutató estjét. A nagyszerű zenész és dalszerző produkciója a privát koncert és a gitárbemutató közötti, kellemesen elgondolkodtató és szájtátva lelkesedő érzést idézte. Mr. Goodman két akusztikus gitárt mutatott be az est folyamán, a Yamaha AC3M és az LSX26 tipust. Az értékes beszámolót a csapat szövegírója Mr. Bobek Tamaskovics készítette, aki a tartalmas estről a Yamaha által felajánlott iPod Dock fődíj elnyerésével tért haza. Szép volt Rob! Szívből ajánljuk!     


Zene.hu 2012-12-23

Nemrégiben, a Zene.hu oldalán egy újabb tartalmas cikk jelent meg, a Képmás zenekar, novemberi, monumentális és nagysikerű évadzáró koncertjéről. A cikk szerzője, Erdős József. Szívből ajánljuk mindenkinek!


Vidkritika 2012-12-01

Nemrégiben, 2012. november 26-án, hétfőn, egy értékes kritika jelent meg a Képmás, hamarosan megjelenő nagylemezének, Sub Rosa című darabjáról. A dalt első ízben, a csapat novemberi évadzáró koncertjén hallhatta a nagyérdemű, amit, aki esetleg lemaradt vagy csak szeretné újra meghallgatni, már megtekinthettek a Youtubeon akár HD minőségben is! Szívből ajánljuk mindenkinek!


Fm1 Rádió 2012-11-25

Ma, 2012. november 25-én, vasárnap este 20.00-kor, a miskolci FM1 Rádió, Zenehajó című műsorának a vendége a Képmás zenekar! A téma továbbra is a csapat múltheti nagysikerű évadzáró koncertje! A műsorvezető Mándity László. Szívből ajánljuk!


"Mindenkit elvarázsolt a Képmás zenekar turnézáró nagykoncertje" 2012-11-25

Ma, 2012. november 25-én, vasárnap, egy tartalmas cikket olvashattok a nyirport.hu oldalán a Képmás zenekar, ünnepi évadzáró koncertjéről! Szívből ajánljuk mindenkinek!


Napló 2012-11-24

Újabb cikket olvashattok, a Képmás múltheti nagyszabású évadzáró koncertjéről, a Nyíregyházi Naplóban. Ajánljuk!


Ismétlés 2012-11-22

Aki esetleg lemaradt volna az Alkotás utcában készült riportról itt megtekintheti! Szívből ajánljuk mindenkinek!


NyTv 2012-11-20

Ma este, a Nyíregyházi Televízó, Alkotás utca című kulturális magazinjának a vendége, a Képmás zenekar frontembere, Bolega László. Szívből ajánljuk!


Alkotás utca 2012-11-20

Holnap, 2012. november 20-án, kedden este 19:30-kor, a Nyíregyházi Televízió, Alkotás utca című műsorának a  vendége, a Képmás zenekar frontembere, Bolega László. A téma a szombati nagykoncert. A szerkesztő és műsorvezető Erdős József. Szívből ajánljuk! 


Kelet-Magyarország 2012-11-19

Ma, 2012. november 19-én, hétfőn, egy cikk jelent meg a Kelet-Magyarországban, a csapat, szombati nagysikerű koncertjéről! Ajánljuk!


Nyíregyháza.hu 2012-11-19

A Képmás zenekar, Ismerj meg újra turnéjának évadzáró koncertjéről egy rövid cikket és képeket találhattok a Nyíregyháza.hu oldalán! Szívből ajánljuk!


High-End 2012-11-18

A Képmás zenekar állandó partnere a hang és fénytechnikai megoldásokban a High-End buliszervíz Kft. A kiváló hangminőség és lenyűgöző látványvilág állandó munkatársai és felelősei a Képmás koncerteken.

A stáb:

Tecnikai főnök és hangmérnök - Bodnár Tibor

Látványtervezés - Diószegi Tamás

Színpadtechnikus - Surányi Ádám

 

Szép volt fiúk!!!

 

A nem mindennapi méretű koncert, kulisszák mögötti, technikai előkészületeiről készült fotósorozatot, itt tekinthetitek meg! Szívből ajánljuk!


Közönségsiker, Nagy Kiállítású Produkció!!! 2012-11-18

Tegnap, 2012. november 17-én, szombaton, óriási sikerrel mutatta be a Képmás zenekar, az Ismerj meg újra turnéjának évadzáró koncertjét. A szinte teljesen megtelt Váci Mihály Kulturális Központ színháztermében bemutatott egész estés előadás, a szó legszorosabb értelmében magával ragadta és elvarázsolta a közönséget. A csapattól megszokott Zorán, Ákos dalok ötletes átdolgozásai mellett, több saját dal is megszólalt az est folyamán, a Képmás hamarosan megjelenő első nagylemezéről, amit szintén kitörő ovációval fogadott a nagyérdemű. Egyik ilyen dal volt a némrég elkészült Sub Rosa címet viselő nóta, aminek a zenéjét Bolega László a dalszövegét pedig Tamaskovics "Bobek" Róbert írta. Máris felraktuk a dal koncerten készített verzióját amit akár HD minőségben is megtekinthettek! Katt ide! Szívből ajánljuk mindenkinek!


Ismerj meg újra turné - Évadzáró koncert 2012-11-16

Holnap, 2012. november 17-én, szombaton este 19:00-kor, Nyíregyházán, a Váci Mihály Kulturális Központban mutatja be a Képmás zenekar a 2011 és 2012-es Ismerj meg újra turnét lezáró Évadzáró koncertjét. A koncerten, ahogy a turné során tapasztalhatta a közönség, a megszokott Zorán, Ákos feldolgozások mellett, több saját szerzemény is megszólal a Képmás hamarosan megjelenő első nagylemezéről. Szívből ajánljuk mindenkinek! 


Kölcsey Tv 2012-11-16

Ma, 2012. november 16-án, pénteken 17:00-kor, a Képmás zenekar két alapítója és vezetője Bolega László és Kardos György vendégeskedik a nyíregyházi Kölcsey Televízió, Víg-Kend című műsorában. A téma a csapat szombat esti évadzáró koncertje. A szerkesztő Kindrusz Emese, a műsorvezetők, Darabánt Judit és Tarczy Gyula. Szívből ajánljuk!  


Nyírségi Hagyományőrzők Találkozója 2012-10-12

Holnap, 2012. október 13-án, szombaton este 19:30-kor, az érpataki Nyírségi Hagyományőrzők Találkozóján ad koncertet a Képmás. A csapat, az Ismerj meg újra turné repertoárjában felvonultatott ötletes Ákos és Zorán  átdolgozások mellett, a hamarosan megjelenő első nagylemezükről egy újabb eddig még sosem játszott nótával lepi meg a közönséget. A népzenei motívumokra épülő SubRosa zenéjét Bolega László a dalszöveget pedig Tamaskovics "Bobek" Róbert jegyzi. Szívből ajánljuk!  


Érpatak 2012-10-04

 

Az Ismerj meg újra turné következő állomása, 2012. október 13., szombat, Érpatak, ahol a zenekar a község által megrendezett Népművészeti és Hagyományörző Fesztivál keretében mutatja be Ismerj meg újra koncertjét. Az együttes a tőlük már megszokott és tisztelt előadók Ákos, Zorán átdolgozott dalai mellett valamint a saját dalokon túl újabb izgalmas ötletekkel és zenei megoldásokkal bővítette a repertoárját az alkalomhoz illően. Továbbá két jó baráttal és nagyszerű zenésszel egészül ki a formáció, Dudics Péter tangóharmónikán és Kovács János a doboknál működik közre. Szívből Ajánljuk! 

 


Görkapocs 2012-10-03

Nemrégiben, 2012. augusztus 17-én, Nyíregyházán, a Görkapocson, Görög Katolikus Fesztiválon mutatta be a Képmás, Ismerj meg újra turnéját. Az esemény, egybekapcsolódott az idén 10 éves jubileumát ünneplő Görög Katolikus Ifjúsági Gyalogos Zarándoklattal, továbbá az ebben az esztendőben a 100 éves évfordulóját ünneplő Hajdúdorogi Egyházmegye egyik jubileumi programjaként került megrendezésre. A csapat Mészáros Árpád Zsolt és a Kowalsky meg a Vega mellett lépett színpadra a nem mindennapi eseményen. A képeket itt tekinthetitek meg. Szívből ajánljuk!


Boon.hu 2012-08-11

Nemrégiben, a Borsod Online portálján, a Képmás frontembere, Bolega László adott interjút, a csapat első nagylemezének beharangozó dalának, az Ismerj meg újra YouTubeon való megjelenéséről. Az énekes/gitáros többek közt kitért, a Képmás idei turnéjának következő állomására, a Nyíregyházán első alkalommal megrendezésre kerülő Görkapocsra, Görög Katolikus Fesztiválra, ahol az együttes, Mészáros Árpád Zsolt és a  Kowalsky meg a Vega mellett lép színpadra, a nem mindennapi eseményen. Ajánljuk!


Nyíregyházi Hírportál 2012-08-11

Ma, 2012. augusztus 11-én, szombaton, egy rövid cikket olvashattok a Nyirport.hu oldalán a Képmás zenekar, a már a YouTubeon is elérhető Ismerj meg újra című daláról. Továbbá, újabb infót találhattok a csapat következő koncertjéről, a Nyíregyházán első alkalommal megrendezésre kerülő Görkapocsról, Görög Katolikus Fesztiválról, amit az idén, a 10 éves jubileumát ünneplő, méltán neves Ifjúsági Gyalogos Zarándoklattal egybekötve tartanak meg. A szervezők mindenkit szeretettel várnak! Bővebb információt itt találhattok. Szívből Ajánljuk!


Kelet-Magyarország 2012-08-10

 

Ma, 2012. augusztus 10-én, pénteken, a Kelet-Magyarországban egy rövid cikket olvashattok a Képmás, Ismerj meg újra turnéjának soron lévő állomásáról, a Görkapocsról, továbbá a hamarosan megjelenő első nagylemezről és annak bemutató darabjáról ami egyben a csapat idei koncertsorozatának címadó dala az Ismerj meg újra című nótáról. Ajánljuk!

 


Szon.hu 2012-08-10

2012. augusztus 09-én, csütörtökön, egy rövid cikk + video jelent meg a Képmásról a Szabolcs Online oldalán. A téma a már youtubeon is elérhető Ismerj meg újra című dal valamint a Görkapocs, Görög Katolikus Fesztiválon való részvétel. Szívből ajánljuk mindenkinek! 


YouTube 2012-08-05

A Képmás zenekar, hamarosan megjelenő első nagylemezének bemutató darabja, az Ismerj meg újra, mától elérhető a Youtubeon. A zeneszerzők, Bolega László és Kostyál András, a dalszöveget pedig Tamaskovics "Bobek" Róbert jegyzi. Szívből ajánljuk mindenkinek! 


Görkapocs 2012-08-04

Az idén 100 éves Hajdúdorogi Egyházmegye, jubileumi programjaként 2012. augusztus 17-én, délután, Görkapocs címmel Görög Katolikus Fesztivált rendez Nyíregyházán. Az esemény egybekapcsolódik az évente Máriapócsra szervezett Ifjúsági Gyalogos Zarándoklattal, mely ebben az évben ünnepli 10 éves évfordulóját. Az egyházmegye célja, hogy nyisson az emberek felé, megismertesse velük hagyományát és értékeit, valamint az, hogy az egyház hogyan és miként képes a XXI. században együtt élni, együtt tevékenykedni és együtt haladni a kor emberével, kultúrájával és eszközeivel. Ennek keretén belül, interaktív sátrakban bemutatkoznak a Görög Katolikus Egyház oktatási és szociális intézményei, közösségei, borászai, kinyitják kapuikat az intézményei, valamint a nagyszínpadon fellépnek egyrészt a görögkatolikusság sokszínűségét példázó kórusok, táncosok, másrészt a keresztény értékeket a modern világban felvállaló és azokat hirdető előadók, mint Kowalsky meg a Vega, Mészáros Árpád Zsolt, a Képmás zenekar illetve Bihari Gellért. A részletes programról bővebb infót itt találtok. Ajánljuk! 


Tábori Napló 2012-08-01

Nemrégiben, 2012. július 27-én, a Képmás zenekar, a Kelet Karitász gergelyiugornyai üdülőjében táborozó, Dévai Szent Ferenc Alapítvány gyermekeinek és fiataljainak adott koncertet. A Képmás, egésznapos menetrendjének első felét, kihasználva a tiszapart adta lehetőségeket, egy kellemes ugyanakkor hasznos és időszerű csapat építő tréninggel töltötte el. Ezt követően megújult erővel, kezdtek neki a srácok az ilyenkor szokásos munkafolyamatokhoz, hagtechnika felépítése, beállás, próba majd egy kis ráhangolódást követően következett a koncert. Az estét a házigazda,  a Kelet Karitász igazgatója, Gégény Béla nyitotta meg, aki a Képmáshoz fűződő kapcsolatáról és barátságáról továbbá munkájának elismeréséről beszélt az ifjúságnak. Az igazgató úr, többek közt kitért a Kardos Györggyel ápolt, közel négy évtizedes jóbarátságra és eredményes szakmai együttműködésre, amiről  szintén nagy tisztelettel beszélt a táborlakók közösségének, példaértékűnek nevezve azt. Mindezek után, egy katartikus örömzenés produkcióval lepte meg a zenekar a táborozókat, akik tapsukkal, énekükkel, ovációjukkal koronázták meg ezt a mozgalmas és élményekben gazdag napot a Képmás tagjai számára. A zenekari felállást a szólógitáros poszton, egy régi barát és kiváló zenész, Jánvári György erősítette. A képeket itt nézhetitek meg. Szívből Ajánljuk!          


Örömzene 2012-07-21

Pénteken, 2012. július 27-én, a Kelet Karitász Alapítvány, gergelyugornyai üdülőjében táborozó, Dévai Szent Ferenc Alapítvány gyermekeihez és fiataljaihoz látogat el a Képmás zenekar. A csapat akárcsak tavaly úgy idén is egy fergeteges örömzenés koncerttel készül a tábor lakóihoz. Szívből ajánljuk mindenkinek!


Radio 35; Fm 89.6 2012-07-21

2012. július 24-én, kedden 20:00-kor, a Képmás zenekar ismét Mándity Laci Zenehajóban vendégeskedik, ezúttal azonban Tiszaújvárosban, a Rádió 35, Fm 89.6 hullámhosszán beszélget a műsorvezető, a csapat három oszlopos tagjával, Kardos Györggyel, Halhóber Gáborral és Bolega Lászlóval. Szívből ajánljuk! 


Miskolc, Fm1 Rádió 2012-07-15

Holnap, 2012. július 16-án, hétfőn 19:00-kor, a miskolci Fm1 Rádió, Zenehajójában a Képmás zenekarral beszélget a műsor házigazdája, Mándity László. Ajánljuk mindenkinek!


Zenehajó 2012-07-12

 

Hétfőn, 2012. július 16-án, 19:00-kor, a Képmás zenekar a miskolci Fm1 Rádió, Zenehajó című műsorának lesz a vendége. A csapat frontemberével, Bolega Lászlóval és a készülődő Képmás lemez társszerzőjével és zenei rendezőjével, Kostyál Andrással  hallhatunk egy terjedelmesebb és tartalmas beszélgetést, ami által betekintést nyerhetünk az alkotói munka kulisszái mögé. A riport közben elhangzik többek között a lemez beharangozó nótája az Ismerj meg újra és egy másik vadiúj dal a készülődő lemezről. Aki a srácokat szórabírja, Mándity László. Szívből ajánljuk mindenkinek!

 


Campus Rádió 2012-07-08

2012. június 27-én, a Képmás zenekar két alapítója és vezetője, Bolega László és Kardos György, a Campus Rádiónak adott interjút, az Ismerj meg újra turnéjáról és készülődő lemezéről. A riportot készítette és szerkesztette Matyasovszki Edit. A beszélgetést itt hallgathatjátok meg. Szívből ajánljuk!


Nyirport 2012-07-01

Nemrégiben, a Nyirport.hu oldalán, egy cikk jelent meg a Képmás, Nyíregyházi Városnapokon adott koncertjéről, az idei turnéról és készülődő nagylemezéről. Szívből ajánljuk!


Ismerj meg újra: Prömier!!! 2012-07-01

2012. május 25-én, a Mustár Fm, Populáris című műsorának volt a vendége a Képmás zenekar. A csapat két alapítója és vezetője, Bolega László és Kardos György mellett, megszólalt a Képmás készülődő lemezének társszerzője és zenei rendezője, Kostyál András. Mindemellett, elsőízben itt halhatta a közönség, a csapat lemezének beharangozó és egyben az idei turné címadó dalát, az Ismerj meg újra vadonatúj Képmás nótát!  A nyíregyházi premier létrejöttét Fabu Szilvia munkája tette lehetővé. A szerkesztők és riporterek, Naményi Tímea és Nagy Fruzsina voltak.


Zene ponty hu 2012-07-01

2012. május 25-én, egy tartalmas cikk jelent meg a Zene.hu oldalán, a Képmással. A csapat frontembere, Bolega László többek között, az idei esztendő koncertsorozatáról és a készülődő nagylemezről adott interjút. A riportot Erdős József készítette. Szívből ajánljuk!


Party-Zóna 2012-07-01

2012. május 24-én, a Kölcsey Televízió, Party-Zóna című könnyűzenei műsorának volt a vendége, a Képmás két alapítója és vezetője, Bolega László és Kardos György. A riport apropója, a csapat Ismerj meg újra turnéja és készülődő nagylemeze. A szerkesztő Dér Vivien, a műsorvezető Lengyel Balázs voltak. 


Ebben az évben is: Ismerj meg újra! 2012-06-29

 

2012-ben is folytatódik a Képmás zenekar, Ismerj meg újra turnéja. Az idei év első állomása, 2012. április 14-én, Debrecenben, a Szent József Gimnáziumban volt, amit a DIT, a Debreceni Ifjúsági Találkozó keretében mutatott be a csapat. Ezt követően, 2012. május 18-án, otthonukban, Nyíregyházán lépett színpadra a zenekar, a városnapi rendezvénysorozaton. Ahogy az elmúlt esztendőben, úgy az idei évben is a kisebb kamarazenekar formáció jellemzi a csapat felállását illetve színpadi megjelenését. Természetesen a mostani produkció sem szűkölködik a csapattól megszokott finom, határozott és ötletes megoldásokban. A 2012-es formációt, a megújult repertoár új átdolgozásai és saját szerzeményei hívták életre. Idén, az előző évektől eltérően, ahol a szólistáké volt a főszerep, most jobban előtérbe kerülnek, a zongora, vokalisták és a ritmus szekció színes és változatos ütőhangszerei. A 2012-es Ismerj meg újra turné kamarazenekar felállása: Bolega László-akusztikus gitár, ének; Cseh Viktor-zongora; Halhóber Gábor-basszusgitár; Kardos György-kongák, bongók, ütőhangszerek; Márkus Barbara-vokál, ütőhangszerek; Sasfalvi Nóra-vokál, ütőhangszerek.  

 


Summary 2011 2012-06-15
 

 

A Képmás zenekar 2011-ben sem tétlenkedik, folytatódnak a nagylemez körüli munkálatok és egy újabb koncertkörút megszervezésén dolgoznak a csapat tagjai. 2011. február 07-én, a Képmás, a zenekar honlapján és az ahhoz kapcsolódó közösségi portáljain, igazi csemegével kedveskedik közönségének, amikor Különkiadás címmel közzéteszi, a 2010. január 15-én, a Kölcsey TV-ben, a Magyar Kultúra Napján adott exkluzív produkcióját. 2011. február 17-én, a Nyirport.hu oldalán jelenik meg egy cikk a zenekar frontemberével Bolega Lászlóval, amiből kiderül, hogy a 2011-es évben újabb turnéval jelentkezik a zenekar, aminek a címadó dala, a készülődő lemezük bemutató darabjának szánt Ismerj meg újra. 2011. február 18-án, a Mustár Fm, Populáris című műsorában vendégeskedik a Képmás két alapítója és vezetője, Bolega László és Kardos György. A téma a tavasszal induló Ismerj meg újra turné és a készülődő nagylemez. A főszerkesztő Győrfi Zsuzsa, a műsorvezetők Dékán István, Hegedűs Csaba és Nagy Gitta voltak. 2011. február 22-én, a Szon.hu oldalán egy újabb cikk a csapatról és a hamarosan induló Ismerj meg újra turnéról. 2011. február 26-án, a Zene.hu portálon találkozhatunk a Képmás zenekarral, ahol szintén a tavasszal induló turnéról kaphatunk újabb infókat. 2011. március 23-án, Bolega László és Kardos György a Képmás két vezetője, továbbá Tamaskovics "Bobek" Róbert a csapat szövegírója, a Vannai László és Tóth Attila duó, vendégeként lép színre a Cseh Tamás emlékére megrendezett Velünk vagy Tamás dalesten. A nyíregyházi Móricz Zsigmond Könyvtár kamara termében nagysikerrel bemutatott esten megszólal, a Képmás egyik saját szerzeménye, amit Bolega László és Tamaskovics "Bobek" Róbert jegyez. A mű címe, Antoine megválaszol egy ismeretlen kérdést és a közelmúltban elhunyt Cseh Tamás emlékére íródott. 2011. március 24-én, egy terjedelmesebb ajánló jelenik meg a zenekar hamarosan induló turnéjáról és annak első állomásáról, Alsódobszáról, a Miskolci Estben. 2011. április 9-én, szombaton este 19:00-kor, Alsódobszán a Református Templomban nyitja meg a Képmás zenekar a 2011-es Ismerj meg újra koncertsorozatát. A turné repertoárjában a csapattól már megszokott és ismert, ugyanakkor az általuk mélyen tisztelt dalai (Ákos, Zorán, Presser, Gerendás, Sting), szólaltak meg másképp. A számos új átdolgozás mellett, a már említett saját dalok bemutatására is sor került, amit a közönség méltán nagy ovációval fogadott. A 2011-es Ismerj meg újra turné kamarazenekari felállása: Bolega László-akusztikus gitár, ének; Halhóber Gábor-basszusgitár; Horváth Sándor-klasszikus gitár; Kardos György-kongák, bongók, ütőhangszerek; Sasfalvi Nóra-vokál, ütőhangszerek. 2011. május 28-án az Ismerj meg újra turné következő állomása a Tokaji Borok Fesztiválja volt. 2011. június 06-án, a zenekar hivatalos honlapja az új koncertsorozat kapcsán, új külsőt kapott a megjelenését illetően. A látványterveket Csekk István, a programozást Treszkai Tamás készítette.  2011. július 08-án, a Képmás, Debrecenben, a Vekeri-tó melletti Dorcas Center & Kempingben, a Debrecen-Nyíregyházi, a Hajdúdorogi, és Szatmári Egyházmegyék által megrendezett Családos Táborban mutatta be, Ismerj meg újra turnéját. 2011. július 12-én, egy különleges felkérésnek tett eleget a Képmás zenekar, amikor a Nyíregyházi Büntetés Végrehajtási Intézetben megrendezett Egészség Hete programsorozat egyik előadójaként lépett színpadra. 2011. július 22-én, az Ismerj meg újra turnéjával a csapat a gergelyiugornyai, Kelet-Karitász üdülőjébe adott egy nagysikerű koncertet az ott táborozó Dévai Szent Ferenc Alapítvány gyermekeinek és fiataljainak. 2011. augusztus 27-én, Ajakon a Római Katolikus Egyházközség Családi Napján lépett színpadra a csapat. 2011. szeptember 07-én, a Képmás egy testhez álló felkérésnek tett eleget, amikor Barabáson és Tákoson a Templomok és Templomkertek a Beregben című programsorozat egyik előadójaként lépett színre. A csapat egy nagyon tömör és tartalmas előadást tartott, a magyar keresztény könnyűzene történetéről, szerepéről, jelentőségéről, helyzetéről és felelősségéről, a keresztény történelmi egyházak szempontjából. 2011. szeptember 11-én, Nyíregyházán került megrendezésre a Magyar Dal Napja, amelynek fővárosaként ebben az esztendőben városunk és megyeszékhelyünk tetszelgett. A csapat a Nyíregyházi Büntetés Végrehajtási Intézet egyik fogvatartottjával, Sebők Sándorral együttműködve lépett színpadra, amit többek között a börtön udvarán állítottak fel. Ezt követően a csapat a városháza udvarán adott egy fergeteges teltházas koncertet, amivel sikerült megkoronázni ezt a különleges napot.              

 


Magyar Dal Napja 2011-09-10

 

Vasárnap, 2011.09.11-én, kerül megrendezésre országszerte a Maygar Dal Napja, aminek idén a fővárosa Nyíregyháza. A számos kiváló nyíregyházi csapat mellett a Képmás is színpadra lép. Délután 13:15-kor a börtönnél elhelyezett Rock színpadon és 16:00-kor a Városháza udvarán. Szívből ajánljuk mindenkinek! 

 


Nyári beszámoló 2011-09-03

Az idén nyáron sem tétlenkedett a zenekar, bár az előző évekhez képest ebben az évben kevesebb és a kisebb koncertek jellemezték a csapat munkálkodását. Mindez azon egyszerű okból következik, hogy a srácok leginkább a közönség számára kevésbé látható és érzékelhető háttérfolyamatokkal és munkálatokkal foglalatoskodnak. A folyamatos próbák mellett, készülnek az új dalok amelyek a koncerteken túl remélhetőleg a Képmás első lemezén szólalnak majd meg. Zajalanak a novemberi nagykoncert előkészületei, továbbá újabb zenészek tűnnek fel a színen akik közreműködésükkel, a Képmástól már megszokott fordulatos és izgalmas zenei világot teszik még színesebbé. Mindezekről bővebb infót a közeljövőben tervezett sajtótájékoztatón hallhatunk majd, amit természetesen a zenekar honlapján is közzéteszünk. És ahogy az elején említettük, az idén is kijutott egy pár nagyszerű Képmás koncertből: 2011.07.08-án Debrecenben a Debrecen-Nyíregyházi, Hajdúdorogi, Szatmári Egyházmegyék által szervezett Családos Táborban lépett színpadra a Képmás ami a Vekeri tó melletti Dorcas Center&Campingben került megrendezésre. A fotók mellett a Bfilm studio jóvoltából egy remek felvételt sikerült késziteni amit itt tekinthettek meg. 2011.07.22-én Vásárosnaményban a Kelet-Karitász üdülőjében az itt táborozó Dévai Szent Ferenc Alapítvány árva és gondozott gyermekeinek és fiataljainak adott nagysikerű koncertet a zenekar. 2011.08.27-én Ajakon a Római Katolikus Templomban tartotta meg Ismerj meg újra koncertjét a csapat.          


Vekeri tó 2011-07-08

Pénteken, 2011. július 08-án, 19:30-kor a Képmás zenekar Ismerj meg újra turnéjának következő állomása Debrecen, a Vekeri tó melletti Dorcas Center & Camping, amely a Szatmári, Debrecen-Nyíregyházi, Hajdúdorogi Egyházmegyék által közösen szervezett, a Család éve apropójából megrendezett Családos Tábornak ad otthont. Szívből ajánljuk! 


Új külső 2011-06-04

Nemrégiben, ahogy azt már minden évben megszokhatta a közönség, úgy az idén is új külsőre váltott a Képmás zenekar honlapja és közösségi oldalai. A látványterveket Csekk István készítette, Baranek Ádám fotói alapján, a zenekar internetes megjelenését Treszkai Tamás nyomán a Videobázis biztosítja. 


Tokaji Borok Fesztiválja 2011-06-04

2011. május 28-án, szombaton az Ismerj meg újra turné következő állomásán, Tokajban, a Tokaji Borok Fesztiválján lépett színpadra a Képmás. A fotókat Erdős József készítette. Szívből ajánljuk!


Alsódobsza 2010-04-25

 

Nemrégiben, 2011. április 9-én, szombaton, útjára indult a Képmás Ismerj meg újra turnéja amelynek az első állomása Alsódobsza volt. A koncerten két saját dal is megszólalt a zenekar készülődő nagylemezéről a turné címadó és egyben az album beharangozó dala az Ismerj meg újra, továbbá a tavalyi Akusztikus turné Évadzáró koncertjén már bemutatott Cseh Tamás emléknóta. Természetesen nem maradhattak el az újabb és a közönség által kedvelt régebbi átdolgozások sem, a srácok által tisztelt és nagyrabecsült szerzőktől és előadóktól /Zorán, Ákos, Presser G., Gerendás P./.     

 


Boon.hu 2011-04-06

 

Az Imerj meg újra turné alsódobszai állomásáról a Boon.hu oldalán olvashattok egy rövid cikket. Ajánljuk!

 


Ismerj meg újra turné 2011-04-04

Szombaton, 2011. április 9-én, útjára indul a Képmás zenekar Ismerj meg újra turnéja, aminek az első állomása Alsódobsza. A csapat immár negyedik éve itt mutatja be először az aktuális évad premierjét. A srácok ebben az évben is egy mozgalmas és meglepetésekkel tarkított koncertsorozatot állítottak össze, amit a tőlük megszokott ötletes hangszerelés és játék jellemez. Az újabb átdolgozások mellett /Zorán, Presser, Ákos, Gerendás/, a koncerteken két vadonatúj dal is megszólal a Képmás készülődő nagylemezéről. Az egyik a turné címadó dala az albumot beharangozó Ismerj meg újra a másik a nemrégiben elhunyt Cseh Tamás emlékére íródott nóta.  


Miskolci Est 2011-04-04

A Miskolci Est, 2011. március 24-ei számában, egy terjedelmesebb ajánlót olvashattok a Képmás hamarosan induló Ismerj meg újra turnéjáról, aminek az első állomása Alsódobsza. Ajánjuk mindenkinek! 


Mindörökké Cseh Tamás! 2011-03-20

2011. március 23-án szerdán 16:30-kor a Móricz Zsigmond Könyvtár kamara termében mutatja be a Vannai László és Tóth Attila duó a Velünk Vagy Tamás előadását. A koncerten többek között közreműködik a Képmás két vezetője és alapítója Bolega László és Kardos György. Katt ide a bővebb infóért. Ajánljuk! 


Zene.hu 2011-02-26

A Zene.hu oldalán olvashattok a Képmás tavasszal induló turnéjáról, a készülődő nagylemezről, mindehhez egy videót is mellékeltek a szerkesztők. A korrektúrát Erdős József végezte. Ajánljuk! 


Szon.hu 2011-02-22

 

Ma, 2011. február 22-én kedden, a Szaboolcs Online oldalán egy cikket olvashattok valamint egy videót tekinthettek meg a csapat tavasszal induló turnéjáról illetve a készülődő nagylemezről. Ajánljuk!

 


Mustár Fm 2011-02-21

 

Nemrégiben, 2011. február 18-án pénteken, a Mustár Fm Populáris műsorának voltak a vendégei a Képmás zenekar két alapítója és vezetője, Bolega László és Kardos György. A téma a tavasszal induló új turné illetve a Képmás készülődő nagylemeze. A főszerkesztő Győrfi Zsuzsa a riporterek Dékán istván, Hegedűs Csaba és Nagy Gitta voltak. 

 


Populáris 2011-02-18

 

Ma, 2011. február 18-án, pénteken 16:00-tól a Mustár Rádió Populáris műsorának vendége, a Képmás zenekar két alapítója és vezetője Bolega László és Kardos György. A téma a tavasszal induló turné valamint a készülődő nagylemez. Szívből ajánljuk!

 


Nyirport 2011-02-17

 

A Nyíregyházi Hírportálon olvashattok egy rövid cikket a csapat tavasszal induló turnéjáról, a koncerteken megszólaló Képmás dalokról, valamint a készülődő nagylemezről. Ajánljuk!

 


Különkiadás  2011-02-07

 

Egy évvel ezelőtt, 2010.január 15-én, a Kölcsey Tv Víg-Kend című műsora egy teljes adást szentelt a megyénkben zajló  Magyar Kultúra Napi megemlékezéseknek, rendezvényeknek és összejöveteleknek. A műsor zenei összeállítására a Képmás zenekart kérték fel. A csapat kamara felállása Bolega László-ének-gitár, Halhóber Gábor-basszusgitár, Horváth Sándor-klasszikus gitár, Kardos György-ütőhangszerek közreműködésében hat külön erre az alkalomra áthangszerelt dallal tette színessé az ünnepi kiadást. Mi ezt a felvételt hat részre osztva szeretnénk megosztani az oldal látogatóival és a kedves közönséggel. Szívből Ajánljuk!

Első rész

Második rész

Harmadik rész

Negyedik rész

Ötödik rész

Hatodik rész 

 


Summary 2010 2011-02-06

 

A Képmás, a múlt évben 20 helyszínen bemutatott, Akusztikus turné koncertsorozata, megújult repertoárral, helyszínekkel és látványelemekkel folytatódik tovább. A zenekari felállást illetően Bolega László-ének, akusztikus gitár, Cseh Viktor-zongora, szintetizátorok, vokál, Halhóber Gábor-basszus gitár, Horváth Sándor-klasszikus gitár, Kardos György-kongák,bongók ütőhangszerek, Márkus Barbara-vokál, ütőhangszerek valamint Zabán László tanár úr-tambura, vokál müködnek közre. Január 14-én Bolega László és Kardos György a zenekar két alapítója és vezetője adott interjút a Mustár Fm Földalatti című műsorában, ahol Dér Viviennel beszélgettek a turné menetrendjéről illetve a csapat készülődő új albumáról. Január 16-án a Kávéláz Kávézóban, elkészültek a 2010-es dizájn képei. A fotókat Baranek Ádám készítette, a fiúk sminkjéről Joó Judit gondoskodott. Ezt követően a csapat honlapja új az aktuális évad arculatát öltötte magára, a csapat állandó dizájnőre Csekk István jóvoltából. Február 13-án Alsódobszán került sor az Akusztikus turné nyitókoncertjére. A Képmás immár három éve itt tartja meg az éved első előadását. Február 22-én, Vásárosnaményban az Ezse Tamás Művelődési Központ  kamara termében, a turné második állomásán, a nagyszerű hangulat mellett az est fényét egy kiváló fiatal zenész debütálása emelte, Cseh Viktor személyében. A harmadik előadásra március 5-én  került sor Fehérgyarmaton a Móricz Zsigmond Városi Művelődési Házban. A nők napján, március 8-án  az Akusztikus turné Tokajban folytatódott a Paulay Ede Színházban, ahol egy fergeteges, teltházas, közönségsikerrel teljes koncertet adott a csapat. Képek itt. A turné közben rendhagyó felkéréseknek is eleget tesznek, így a csapat áprilisban a Debreceni Ifjúsági Találkozón működik közre Bosák Nándor megyés püspök által celebrált szentmisén. Májusban a mára már szintén hagyományosnak mondható helyszínen mozgattak meg zeneéjükkel több száz gyermeket, Harangodon, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye Gyermeknapján. Ugyanebben a hónapban indul az Akusztikus turné második felvonása. A helyszín ismét Tokaj, főtér, nagyszínpad, a Tokaji Borok Fesztiválján. Június 13-án  a Nyíregyházi Tv " Nyíregyháza Csillagai" műsorában vendégeskedett a zenekar, ahol a beszélgetésen túl részleteket láthatattok a tokaji koncertről. A szerkesztő és riporter Erdős József. Június 18-án,NyíregyházánMűvészstúdióban a SZIRT /Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Írók Társasága/ által megrendezett tematikus felolvasóesten lép színpadra a Képmás. A srácok különleges átdolgozásokkal készültek a nem mindennapi fellépésre, ugyanis két felolvasás között Republic dalokat játszottak másképp. Augusztus 5. a turné következő állomása Nagyvisnyó. A Debreceni Megtestesülés Plébánia által megrendezésre kerülő Keresztény Családos Tábor. A közönséget gyerekek, fiatalok, felnőttek alkották. Szenzációs hangulat, ováció uralkodott a nézőtéren az első daltól az utolsóig. Óriási vissza taps! A zenekar még négy ráadás számot játszott búcsúzóul a hálás közönségnek. Képek itt. Augusztus 14-én Rohodon a falunap alkalmából lépett színpadra a zenekar. Szeptember 25. a koncertsorozat következő állomása Nagykálló a XII. alkalommal megrendezésre kerülő Nagykállói Napokon az utolsó előtti nap zárásaként egy felemelő és fergeteges koncerttel léptek színpadra a srácok. 2010.október 25-én délelőtt 9:30-kor a Képmás zenekar két vezetője Kardos György és Bolega László sajtótájékoztatót tartott  a Nyíregyházi Plébánia dísztermében. A sajtótájékoztatón szó volt a 2009-2010-es Akusztikus turnéról és annak lezárásaként megrendezésre kerülő két felvonásos Évadzáró koncertről, ami a Váci Mihály Kulturális,Művészeti és Gyermekcentrumban 2010. november 13-án, szombaton, 19:00-kor került megrendezésre. Továbbá a koncerten közreműködő nyíregyházi művészek szakmai és baráti kapcsolatáról kaphatott a média, és ezáltal a közönség bővebb információt. Valamint szó esett még: gitáros csere a finisben, továbbá a koncerten megszólaló vadonatúj dal a készülődő nagylemezről. Este a Nyíregyházi Tv Esti Gyors közéleti magazin vendégei a Képmás zenekar két  alapítója és vezetője Bolega László és Kardos György. 2010. november 5-én a Kölcsey Televízió Víg-Kend című  műsorának vendége Kardos György és Bolega László, téma a két felvonásos Évadzáró koncert, a műsorban a helyes megfejtők között jegyeket sorsoltak ki a 2010.november 13. szombaton este 19:00-tól a Váci Mihály Kulturális, Művészeti és Gyermekcentrumban megrendezésre kerülő Képmás Évadzáró koncertjére. November 11-én a Kölcsey TV Party Zóna könnyűzenei magazinjának volt a vendége Bolega László és Kardos György. A téma természetesen a szombati koncert, a jövő évi tervek valamint a helyes megfejtők között jegyeket sorsoltak ki. Közönség sikerrel zárult a Képmás 2009-2010-es Akusztikus turnéjának utolsó felvonása, melyet a zenekar városában Nyíregyházán tekinthetett meg a nagyérdemű. Rendkívüli hangulat, ováció, együttérzés, egy-egy lírai dalt követően hatalmas csönd jellemezte az ünnepi alkalomra összegyűlt közönséget. A koncert második felében megszólalt a készülődő albumról egy új dal amit a szerzők Bolega László és Tamaskovics Róbert  valamint a zenekar a nemrégiben elhunyt Cseh Tamás számára írtak. A teltházas, két felvonásos, különleges látványelemekkel tarkított előadás méltó lezárása az elmúlt két éves ciklusnak. Képek itt.  2010.november 19-én a Kölcsey Televízió Víg-Kend című műsorának vendégei voltak Bolega László és Kardos György a Képmás két alapítója és vezetője illetve Papp György a Mandala Dalszínház kiváló színésze és a Képmás zenekar állandó barátja és tiszteletbeli tagja. A beszélgetés előtt sor került a Képmás zenekar első saját dalának a Tv premierjére. A szerzők Bolega lászló és Tamaskovics Róbert.                           

 


Zene.hu 2010-11-20

A Képmás múltheti nagysikerű koncertjéről bővebb cikket és további képeket a zene.hu oldalán olvashattok. A szerkesztő Erdős József a fotók Baranek Ádám munkáját dícsérik. Szívből ajánljuk!


Tv premier!!! 2010-11-19

 

Tegnap, 2010.11.19-én pénteken a Kölcsey Televízió Víg-Kend című magazinjának voltak a vendégei a Képmás zenekar két alapítója és vezetője Kardos György és Bolega László valamint Papp György a Mandala Dalszínház kiváló színésze és egyben a csapat állandó barátja, tiszteletbeli tagja. A beszélgetés előtt sor került a Képmás első saját dalának TV premierjére ami a közelmúltban elhunyt Cseh Tamás emlékére készült. A szerzők Tamaskovics Róbert és Bolega László. Ismétlés ma 2010.11.20-án szombaton reggel 7-kor és délután 15:30-kor. A műsorvezetők Lippai Mariann és Koppányi Gyula. A szerkesztő Kindrusz Emese. Ajánljuk! 

 


Nyirport.hu 2010-11-15

 

A Képmás nagysikerű Évadzáró koncertjéről további képeket láthattok és egy rövid cikket olvashattok a Nyíregyházi Hírportál oldalán. Ajánljuk! 

 


Közönségsiker!! 2010-11-15

Közönségsikerrel zárult a Képmás 2009-2010-es Akusztikus turnéjának utolsó felvonása, melyet a zenekar városában Nyíregyházán tekinthetett meg a nagyérdemű. A csapat már több mint egy éve nem lépett színpadra hazai pályán, hiszen a turné menetrendje az észak-keleti régió más városaiban zajlott. Mindennek ellenére rendkívüli hangulat, együttérzés, ováció jellemezte az ünnepi eseményre összegyűlt közönséget.Továbbá a koncert második felében megszólalt a készülődő albumról egy dal amit a Képmás, Cseh Tamás emlékére  írt. A teltházas két felvonásos, különleges látványelemekkel és vendégprodukciókkal tarkított előadás méltó lezárása az elmúlt két éves ciklusnak. Szép volt srácok! Képek itt.  


Kölcsey Tv 2010-11-11

Ma, 2010.11.11-én csütörtökön 17:00-tól a Kölcsey Televízió Party-Zóna könnyűzenei magazinjának a vendége Kardos György és Bolega László a Képmás zenekar két alapítója és vezetője. A műsorvezető Lengyel Balázs a szombati koncertről és a jövőbeli elképzelesékről kérdezi a srácokat. Továbbá a műsorban a helyes megfejtők között jegyeket sorsolnak ki a Képmás Évadzáró és egyben a 2009-2010-es turnét lezáró koncertjére. A szerkesztő Kindrusz Emese. Ajánljuk!


Party-Zóna 2010-11-10

Holnap, 2010.11.11-én csütörtökön 17:00-kor a nyíregyházi Kölcsey Televízió, Party-Zóna című könnyűzenei magazinjának a vendége Kardos György és Bolega László a Képmás két alapítója és vezetője. A műsorban jegyeket sorsolnak ki a helyes megfejtők között a csapat szombati koncertjére. A műsorvezető Lengyel Balázs, szerkesztő Kindrusz Emese. Ajánljuk!


Víg-Kend 2010-11-05

Ma, 2010.11.05-én pénteken este 18:11-kor a Képmás két vezetője Kardos György és Bolega László a megyei televízió Víg-Kend című műsorának lesz a vendége. A téma természetesen a zenekar 2009-2010-es Akusztikus turnéjának utolsó felvonása ami nyíregyházán kerül megrendezésre. A műsorban a helyes megfejtők között jegyeket sorsolnak ki a 2010.11.13. szombaton este 19:00-tól a Váci Mihály Kulturális, Művészeti és Gyermekcentrumban megrendezésre kerülő Képmás Évadzáró koncertjére. Ajánljuk mindenkinek!


Nyíregyházi Tv 2010-10-25

 

Ma, 2010.október 25-én hétfőn este 18:30-tól a Nyíregyházi Televízió Esti Gyors című közéleti műsorának vendége a Képmás zenekar két alapító tagja és vezetője Kardos György és Bolega László

 


Ajánlók 2010-10-24

 

A Nyíregyházi est és a Műsorkalauz következő számában képes megjelenés mellett egy bővebb és átfogóbb ajánlót olvashattok a Képmásról. Ajánljuk!

 


Sajtótájékoztató 2010-10-24

 

2010. október 25-én hétfőn délelőtt 9:30-kor a Képmás zenekar két alapítója és vezetője Kardos György és Bolega László sajtótájékoztatót tart a Nyíregyházi Római Katolikus Plébánia dísztermében. A sajtótájékoztatón szó lesz a 2009-2010-es Akusztikus turnéról és annak lezárásaként megrendezésre kerülő két felvonásos Évadzáró koncertről amit Nyíregyházán a Váci Mihály Kulturális, Művészeti és Gyermekcentrumban 2010.november 13-án szombaton 19:00-tól tekinthet meg a tisztelt publikum. Továbbá a koncerten közreműködő nyíregyházi művészek szakmai és baráti kapcsolatáról kaphat a média és ezáltal a közönség bővebb információt. Valamint szó esik még: gitáros csere a finisben és a koncerten megszólaló vadonatúj dalról a készülőben lévő nagylemezről.    

 


Évadzáró koncert két felvonásban 2010-10-22

 

A Képmás zenekar 2009-2010-es Akusztikus turnéjának utolsó felvonásához érkezett. A közel harminc helyszínen bemutatott produkciót a csapat egy két felvonásos előadás keretében 2010.november 13-án szombaton este 19.00-tól a Váci Mihály Kulturális Művészeti és Gyermekcentrumban mutatja be és egyben zárja le a két évadot megélt koncertsorozatot. Ötletes hangszerelési megoldásokban és a fiuktól megszokott finom hangzásban valamint látványban és tartalmakban bővelkedő estben  lesz részünk. Az ünnepi helyzet megkívánja, hogy újabb illetve régen játszott dalok is megszólaljanak a már jól ismert szerzőktől és előadóktól /Zorán,Presser, Ákos, Gerendás, Gável testvérek/ kicsit másképp. A koncerten közreműködnek a  zenekar  munkásságát meghatározó és hozzá közel álló Nyíregyházi művészek. Vannai László a Vannás  zenekar alapítója, szerzője. Bódis Gábor a Mandala dalszínház vezető színésze és Papp György szintén a Mandala dalszínház egyik kiváló színésze valamint a Phemius zenekar. Jegyek, Nyíregyházán a Tourinform irodában és a Váci Mihály Kulturális és Művészeti Gyermekcentrumban válthatóak 1000 Ft-os áron. Mindenkit szeretettel várunk!

   



Nagykállói Napok 2010-10-18

 

2010.szeptember 25-én, szombaton több neves fellépő mellett a Képmás zenekar is színpadra lépett a XII. alkalommal megrendezett Nagykállói Napokon. A csapat Akusztikus turné előadásából egy órás válogatást hallhatott a közönség.    

 


Rohodi Falunap 2010-08-28

 

2010.08.14-én szombaton az Akusztikus turné előadásból egy rövid összeállítás erejéig lépett színpadra a Képmás a Rohodi Falunap keretében.

 


Nyári tábor.... 2010-08-28

Nemrégiben, 2010.08.05-én a Debreceni Megtestesülés Plébánia meghívására a csapat az egyházközség által szervezett Keresztény Családos Táborban Nagyvisnyón mutatta be Akusztikus turné előadását. A gyerekek, fiatalok és felnőttek alkotta közönség az első dal felcsendültével együtt rezonált az est meglepetéseként fellépő Képmással. A líráknál árgus tekintetek és mély csöndek a lendületesebb daloknál illetve a gyerekek által nagyra értékelt gyerekblokknál a hangulat a tetőfokon és a végén ováció. A visszatapsot követően a srácok négy nagyszerű dallal kedveskedtek a táborozóknak.  

 


SZIRT-Fából Verskarika Felolvasó est a Művészben! 2010-07-06

2010.06.18-án a Képmás a nyíregyházi Művészstúdióban vendégeskedett és működött közre egy irodalmi tematikus felolvasó esten a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Írók Társaságában. A képeket Béres Tamás készítette, amiket ide kattintva nézhettek meg. Ajánljuk mindenkinek!


Vasárnap NyTv zenei magazinjában 2009-06-12

Holnap, 2010. június 13-án 19:30-kor láthatjátok a Nyíregyházi TV zenei magazinjában a Tokaji Borok Fesztiválján készült riportfilmet a Képmással. A koncertjelenetekkel tarkított interjút Erdős József készítette. Ajánjluk!


Fából Verskarika avagy Az Irodalom Fotoszintézise 2009-06-11

 

Jövőhéten, 2010. június 18-án pénteken 18:30-tól Nyíregyházán a Művész Stúdióban kerül megrendezésre a SZIRT /Szabolcs-Szatmár Bereg megyei Írók Társasága/ következő tematikus felolvasóestje. Az esten közreműködik a Képmás zenekar egy pár dal erejéig két felolvasás között. "Maga a felkérés és a helyzet sem mindennapi, ugyannakkor abszolút nem életidegen számunkra e jeles eseményen való közreműködés, sőt kissé nosztalgikus. Hiszen a kezdetek kezdetén mi magunk is több hasonló zenés-irodalmi előadást szerveztünk. A zenekar szempontjából további különlegességnek számít, hogy a turné menetrendjétől eltérően teljesen új feldolgozásokat raktunk össze amiket a Republic dalaiból válogattunk." Jegyezte meg a csapat vezetője Bolega László. A szervezők szeretettel várnak mindenkit a belépés díjtalan. Ajánljuk!      

 


NyTv 2009-06-11

Vasárnap, 2010.junius 13-án 19:30-tól a Nyíregyházi Tv "Nyíregyháza csillagai" zenei magazin vendége a Képmás zenekar. A beszélgetésen túl részleteket láthattok a csapat legutóbbi koncertjéről a Tokaji Borok Fesztiváljáról. A műsorvezető Erdős József. Szívből ajánljuk mindenkinek!


Az első nyári helyszín: Újra Tokajban a Képmás 2010-06-06

Nemrégiben 2010. május 29-én újra Tokajban lépett színpadra a Képmás zenekar. A csapat Akusztikus turné koncertsorozatának második felvonását a 2002 óta minden esztendőben megrendezésre kerülő Tokaji Borok Fesztiválján nyitotta meg. A képeket itt nézheted meg. Szívből ajánljuk!


Nyírport.hu 2009-05-29

Tegnap előtt, 2010. május 27-én a Nyíregyházi Hírportál is közétett egy kis ízelítőt a Tokaji Borok Fesztiváljával kapcsolatosan, ahol a Képmás koncertjéről is olvashattok egy pár sort. Ajánljuk!


Újra a Bor városában 2010-05-29

Ma, 2010. május 29-én szombaton a Tokaji Borok Fesztiválján lép színpadra a Képmás zenekar 16:00-tól a Fő téren.


Tokaji Borok Fesztiválja 2010 2010-05-27

Nemrégiben 2010. március 8-án a tokaji Paulay Ede Színházban adott teltházas koncertet a Képmás zenekar, akkor a turné első felvonásának zárópontjaként. Most pedig egészen pontosan szombaton, 2010. május 29-én a Tokaji Borok Fesztiválja keretein belül nyitja meg a 2010-es Akusztikus turné második felvonását. A háromnapos fesztivál középpontjában természetesen a kiváló Tokaj-hegyaljai borok állnak, ami mellett a színes és változatos fellépőkkel a kultúra is főszerepet kap.


Folyt.köv 2010-05-22

 

Az elmúlt időszakban keveset lehetett hallani a csapat ténykedéséről aminek az oka a turné nyári előadásainak előkészítése, a folyamatos próbák valamint a turné mellett egyéb, más projektekben való közreműködés. Áprilisban a srácok már hagyományosnak mondható DIT-en Debreceni Ifjúsági Találkozón működtek közre Bosák Nándor megyéspüspök által celebrált szentmisén. Májusban egy mára már szintén hagyományosnak mondható helyszínen mozgattak meg zenéjükkel több száz gyermeket Harangodon a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye Gyermeknapján. Hamarosan közzé tesszük a nyári előadások menetrendjét, továbbá készül egy riportfilm is a zenekarról koncertjelenettekkel karöltve és egy előadás erejéig nosztalgiára invitáljuk a kedves közönséget egy költészeti est formájában.... Addig is az Akusztikus turné következő helyszínén találkozhattok a Képmással egészen pontosan a Tokaji Borok Fesztiválján ismét a Bor városában május 29-én 16:00-kor a Fő téren a fesztiválszínpadon.

 

 

 


Feltámadt Krisztus! 2009-04-04

 

Áldott Húsvétot kíván a közönségnek és a honlap minden kedves olvasójának a Képmás zenekar!

 


Zene.hu 2009-03-16

Szombaton, 2010.03.13-án a zene.hu oldalán egy terjedelmesebb cikket olvashattok a Képmásról, Erdős József fotóival karöltve! A beszámolót kiko készítette. Várjuk kommentjeiteket! Ajánljuk!


Szon.hu 2010-03-16

Újabb rövid cikk a tokaji előadásról a Szabolcs online portálján! A cikket itt olvashatod!


Kelet-Magyarország 2010-03-16

 

A Kelet-Magyarország 2010.03.10-i számában egy rövid cikket olvashattok a Képmás tokaji sikeréről! Szívből ajánljuk!

 


Teltház és Közönségsiker Tokajban 2009-03-16

 

Fehérgyarmat után 2010.március 8-án a srácok Tokajban a nemrégiben felújított Paulay Ede Színházban mutatták be akusztikus turnéjukat. Röviden: Teltház, közönségsiker naon jó képek és cikkek az előadásról. A fotókat a koncertről itt tekintheted meg.

 


Kamaraterem+1 zongora és egy új arc! 2010-03-16

Alsódobsza után 2010.február.22-én Vásárosnaményban az Esze Tamás Művelődési Központ kamara termében mutatta be akusztikus turné koncertjét a Képmás. Ahogy azt a csapattól megszokhattuk úgy most is tartogatott némi meglepetést a közönsége számára. Egy kiváló fiatal zenész Cseh Viktor személyében aki a szintetizátorok mellet a teremben nemcsak díszként funkcionáló csodálatos versenyzongorát is megszólaltatott néhány dal erejéig.


Vásárosnamény.hu 2010-02-22

 

Ma, 2010.február 22-én hétfő este 19 órakor Vásárosnaményban az Esze Tamás Művelődési Központban koncertezik a Képmás. Szívből ajánljuk!

 

Évadnyitó Koncert 2010-02-13

Múlt héten, 2010.február 13-án szombaton 18:00 órakor Alsódobszán került sor a Képmás akusztikus turné címet viselő koncertsorozatának megnyitójára. A kongáknál és ütőhangszereknél Kardos György, a basszusgitárnál Halhóber Gábor, tambura, vokál Zabán László tanár úr, akusztikus és klasszikus gitáron Horváth Sándor, ének és akusztikus gitáron Bolega László működtek közre. A bensőséges hangulatú koncerten a már évek alatt jól összekovácsolódott közönség, elsőízben halhatta az újabb átdolgozásokat illetve látványelemeket amiket meggyőző taps és hangos ováció követett.   


Boon.hu 2010-02-11

 

Tegnap, 2010.február 10-én a Borsod Online zenei hírek rovatában egy rövid ajánló jelent meg a csapat alsódobszai nyitó koncertjéről. Ajánljuk!

 


Hamarosan! 2010-02-10

Szombaton, 2010.február 13-án a hagyományokhoz híven az idén tovább folytatódó akusztikus turné nyitó koncertje Alsódobszán kerül megrendezésre. A csapat immár harmadik esztendeje itt kezdi az évadot. Ezzel kapcsolatosan az Észak-Magyarországmúlthét pénteken megjelent számában illetve a szervezők ATE  weboldalán olvashattok bővebben. Ajánljuk!


Visszaszámlálás 2010-02-04

 

Hamarosan indul az új évad! A múlt évben 20 helyszínen bemutatott akusztikus turné megújult repertoárral, helyszínekkel és látványelemekkel folytatódik tovább. A zenekari felállást illetően Kardos György kongák, bongók ütőhangszerek, Halhóber Gábor basszusgitár, Horváth Sándor klasszikus gitár, Bolega László ének és akusztikus gitár, Dudics Péter zongora valamint Zabán László tanár úr vokál, tambura működnek közre. A turnéval párhuzamosan készülnek a Képmás saját szerzeményei amelyek közül hamarosan egyet-kettőt hallhat a közönség.

 


Ember tervez Isten végez... 2010-02-03

 

Ma, 2010. február 3-án, pici csúszással a zenekar honlapja az idei évad dizájnjába öltözött! A látványterveket Csekk István a fotókat pedig Baranek Ádám készítette. A Képmás internetes megjelenését a Videobazis biztosítja.

 


Új év Új Külső 2010-02-01

 

Ma, 2010. február 1-én az esti órákban a Képmás honlapja új külsőt kap. A hamorosan folytatódó akusztikus turné idei arculatának teljes pompájába vált. Nemcsak a külső de a turné menetrendje, felállása és repertoárja is megújult. Részletek hamarosan!

 


Fotózás a Kávélázban 2010-01-31

 

Nemrégiben, 2010. 01. 16-án került sor az új évad új képeinek az elkészítéséhez, amelyek többek között az idén tovább folytatódó akusztikus turné dizájnjának egészét képezik. A fotózás helyszínéül a csapat a Nyíregyháza belvárosában található nagyon dekoratív és impozáns Kávéláz Kávézót választotta. Ezúton is köszönjük Dr. Nagy Emíliának a Kávéláz Kávézó tulajdonosának, hogy lehetővé tette a zenekar számára a képek elkészítését. A smink mester Joó Judit volt a fotókat pedig Baranek Ádám készítette. A fényképeket ide kattintva nézheted meg.

 


A Magyar Kultúra Napja -Kölcsey-Képmás 2010-01-16

Tegnap, 2009. január 15-én 17:00-kor a Kölcsey Tv Víg-Kend című műsorában zenélt a Képmás, valamint interjú is készült a csapat tagjaival. Aki esetleg nem látta volna az ma 7:00-kor és 15:30-kor nézheti meg az adás ismétlését. Érdemes, hiszen csak erre az alkalomra készített átiratokat hallhattok a fiúktól. A műsorvezetők Lippai Marianna és Koppányi Gyula, a szerkesztők Kindrusz Emese és Batai János. Ajánljuk!


Ma Földalatti! 2010-01-14

Ma, 2009. január 14-én 17:00-tól a Mustár FM Földalatti című műsorában Bolega Lászlóval és Kardos Györggyel a Képmás két alapítójával halhattok interjút. A műsorvezető Dér Vivien. Szívből ajánljuk!


Holnap a Földalatt 2010-01-13

 

Holnap, 2010. január 14-én 17:00-tól a Mustár FM Földalatti című műsorában a Képmás zenekar két alapítójával Bolega Lászlóval és Kardos Györggyel hallhattok interjút. A műsorvezető Dér Vivien többek közt a nemrég megjelent maxiról, az ebben az évben is folytatódó akusztikus turnéról és a távlati tervekről kérdezi a fiúkat. Ajánljuk!

 


Újévi Riport! 2010-01-011

 

Két nap múlva, 2010. január 14-én 17:00-tól a Mustár Fm Földalatti című műsorában hallhatjátok a Képmás első újévi riportját. Többek között szó lesz a nemrég megjelent maxiról, az ebben az évben is folytatódó akusztikus turnéról és a jövőbeli tervekről. Ajánljuk!

 


Kelet-Magyarország 2009-12-25

 

A Kelet-Magyarország 2009. december 24-én megjelent számában egy frappáns cikket olvashattok a zenekar kialakulásáról, az elmúlt évadról, a maxiról és a jövőre is folytatódó akusztikus turnéról. Ajánljuk! 

 


Áldott,békés Karácsonyt és boldog Új esztendőt! 2009-12-25

Az elmúlt évadban, a Képmás akusztikus turnéjával 20 előadást és egy fergeteges, teltházas évadzáró koncertet tudhat maga mögött. A közelmúltban pedig megjelent a zenekar első maxi lemeze,Isten Báránya címmel. A dal Koncert verziója már elérhető és ingyenesen letölthető a nyirport.hu weboldaláról az ünnepek alatt. A csapat ezúton kíván áldott, békés Karácsonyt és boldog Új esztendőt mindenkinek.


Örömhír 2009-12-21

 

Múlt héttől elérhető a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye lapja az Örömhír. A negyedévente megjelenő újság karácsonyi számában a Képmás zenekar énekesével és vezetőjével, Bolega Lászlóval egy terjedelmes cikket olvashattok az elmúlt évadról, a nemrégiben megjelent maxiról valamint a jövő évad koncertjeiről. Szívből ajánljuk! 

 


Index-Kelet 2009-12-21

 

A Képmás első lemezével kapcsolatosan ismét egy újabb fórumon találkozhattok. Az Index-Kelet kultúra rovatában ovashattok a zenekarról és az Isten Báránya Maxi megjelenéséről. A szerkesztő Halász Gábor. Ajánljuk! 

 


Szon.hu 2009-12-20

Ma, 2009. december 20-án Advent 4. vasárnapján a Szonon az Isten Báránya Maxi. A Szabolcs Online zene rovatában olvashattok és kommentelhettek a csapat első lemezéről. Ajánljuk!


Kölcsey Repeat 2009-12-19

 

Tegnap, 2009.december 18-án 18:20-kor a Kölcsey Tv Víg-Kend műsorának volt a vendége a Képmás két alapító tagja Bolega László és Kardos György. A műsorvezetők Lippai Marianna és Koppányi Gyula a zenekar már megjelent Isten Báránya Maxijáról beszélgettek a fiúkkal. A szerkesztők Kindrusz Emese és Batai János. A riport ismétlését Ma 7:00-kor és 15:30-kor nézhetitek meg.

 


Víg-Kend 2009-12-17

Holnap, 2009.december 18-án 18:20-tól a Kölcsey televízió Víg-Kend műsorának lesz a vendége a Képmás zenekar két alapító tagja, Bolega László és Kardos György. A műsorvezető Lippai Marianna és Koppányi Gyula, a szerkesztők Kindrusz Emese és Batai János. Ajánljuk!


Nyirport-címlap 2009-12-17

 

Ma, 2009.december 17-én a Nyirport címlapján az Isten Báránya maxi. A nyíregyházi hírportálon a lemez megjelenéséről olvashattok és kommentelhettek. Ajánljuk mindenkinek!    

 


  Már kapható!! 2009-12-13

 

Szombaton december 12-én megjelent a Képmás első maxi cd-je Isten Báránya címmel. A lemezen az ismert mise tételre a zenét Bolega László komponálta, ami öt különböző verzióban hallható. A csaptra jellemző ötletes és kifinomult hangszerelést csak tovább fűszerezi a 2009-es turné koncertjein bemutatkozó Dudics Péter zongora és Andorfi Orsolya hegedű játéka. A zenekar karácsonyi kiadványa már kapható a Laudate kegytárgyboltban Nyíregyházán illetve az üzlet webáruházában is megrendelhető. Szívből ajánljuk mindenkinek!    

 


Vonalszaggató riport a Mária Rádióban 2009-12-03

 

Ma reggel 7:45-kor a Mária Rádió reggeli műsorának volt a vendége Bolega László. A Képmás zenekar Isten Báránya Maxijának megjelenéséről beszélgetett vele a műsorvezető Wellner Veronika. A riport a dialógus utolsó szakaszában a telefonos kapcsolat ingadozása miatt megszakadt. S a Maxi koncertverziója is elakadt útközben az éterben. A kis kavar és a technika ördögének ármánykodása után a hanganyag végül megérkezett s utólag 8:15-kor megszólalt a már említett verzió.

 


Mária Rádió 2009-12-02

 

Országos Premier! A megjelenés előtt egy héttel, a Képmás első CD-je az Isten Báránya Maxi december 3-án, holnap 7:45-kor a Mária Rádióban. Élő riport és a dal koncertverziója! Szívből ajánljuk mindenkinek!   

 


Évadzáró koncert a Szent Imre Katolikus Gimnáziumban 2009-11-13

 

2009. november 6-án, a Szent Imre Katolikus Gimnáziumban a több évtizedes hagyományoknak megfelelően, ebben az évben is megrendezték az iskola névadójához kötődő Szent Imre napot. A délelőtt folyamán a diákok a napnak megfelelően élményekben gazdag, interaktív előadásokon vehettek részt. A délután fő programja pedig a Képmás zenekar fergeteges akusztikus előadása, és egyben Évadzáró koncertje volt. A csapat, és a közönség az előadást követő gratulációk, és beszélgetések kapcsán egybehangzóan az évad legjobb koncertjének könyvelték el, így a méltán Évadzáró koncert nevet viselő produkciót. A koncert képeit itt nézheted meg.

 


Mustár FM 2009-11-01

 

Nemrégiben, 2009.október 9-én a Képmás zenekar frontembere, Bolega László és vokalistája, Oláh Gréta élőben vendégeskedett a Mustár FM délutáni Populáris című műsorában. A riporterek Dér Vivien és Hegedűs Csaba voltak. Szívből ajánljuk mindenkinek. A riportot itt hallgathatod meg.

 


Évadzáró koncert 2009-10-20

 

Az elmúlt időszakban 20 előadást magában foglaló akusztikus turnénk a nagy sikerre való tekintettel jövőre is folytatódik. Ebben az évben utoljára Nyíregyházán találkozhattok a csapattal, november 6-án 14:00-kor a Szent Imre Katolikus Gimnáziumban. A 2010-es tavaszi turné lendületes átdolgozásai mellett, ezen a koncerten hallható a Képmás első saját szerzeménye. A belépés díjtalan, mindenkit szeretettel várunk. 

 


Vidor 2009-09-02


Nyíregyházán immár nyolcadik alkalommal rendezik meg a Vidámság és Derű Országos seregszemléjét, a Vidor Fesztivált. Az augusztus 28-tól szeptember 5-ig tartó fesztivál zenei kínálata nemzetközi mércével nézve is kimagasló.Idén sincs hiány nagyszerű fellépőkben Közép-Európa legnagyobb ingyenes világzenei fesztiválján. A Képmás zenekar két ízben is fellépett szeptember 1-jén a Városalapítók Szobránál. A koncertek ugyan rövidek voltak, de nagyon kellemes hangulat volt, amit az időközben összegyűlt szép számú nézősereg igazolt. A képeket itt nézheted meg.



A boldogító igen 2009-08-29

 

A zenekar frontembere, Bolega László, és menyasszonya, Sipos Ilona örök hűséget fogadtak egymásnak. A szertartást , amely nagyon szép és megható volt, 2009. augusztus 29-én, a Nyíregyházi Római Katolikus Társszékesegyházban tartották.

Ezúton kívánunk hosszú, boldog életet és sok boldogságot az ifjú párnak.

 


VI. Tolcsvai Borfesztivál 2009-08-07

Tolcsván az elmúlt évek hagyományaihoz híven immár hatodik alkalommal kerül megrendezésre a Tolcsvai Borfesztivál, melynek sikeressége érdekében a szervezők, az önkormányzat és azok intézményeinek munkatársai,a helyi borászok, a tolcsvaiak apraja-nagyja igényes szakértőként veszik ki részüket a rendezvény egy-egy programjának szervezéséből. A zempléni, hegyaljai rendezvények között már jól csengő nevet szerzett Tolcsvai Borfesztiválra az előző évekhez hasonlóan ebben az évben is, már nemcsak belföldlről, hanem a szomszédos országokból is több ezer vendég, turista várható.

A Kastélyparkban a Fesztivál nagyszínpadáról a település szinte minden pontjára szétáramló, lendületes zene, vidám muzsika szó, a Kastélypark borútjain, vagy a faluban borkóstolópohárral a kóstolóhelyek, a kellemes borospincék felé sétáló vendégek számára feledhetetlen hangulatot teremt. 

Az idei év nagyszínpadi produkciói között a Képmás zenekar is bemutatkozik. A közel másfél órás koncerten a Képmás akusztikus turnéjának legjobb feldolgozásai szólalnak meg. A srácoktól megszokott ötletes hangszerelés és finom játékmód mellett a csapat e különleges alkalom kapcsán egy zongoristával is kiegészül Dudics Péter közreműködésével.


Szent Damján Tábor 2009-07-08

 

A tábort 1997 óta szervezi a Görög Katolikus Papnevelő Intézet Szent Damján Köre. A Szent Damján Kör 1993-ban alakult, elsősorban azzal a céllal, hogy tagjai fogyatékos gyermekekért imádkozzanak. Később a Szent Damján Körhöz tartozó papnövendékek a közeli Magdaleneum református egyházi irányítás alatt álló, fogyatékos gyermekeknek otthont adó intézetben keresték a sérült gyerekekkel való személyes találkozás lehetőségét.

A Szent Damján Kör kezdeti néhány főből álló csoportja az 1996/97-es tanévben megsokszorozódott. A Papnevelő Intézet jellegéből fakadóan a tagok mind felvállalták azt, hogy egy-egy fogyatékos emberért – név szerint – minden nap imádkoznak. Ezen túlmenően ugyanakkor elhatározta egy nyári tábor létrehozását a Magdaleneum intézetében nevelkedő gyermekek számára.

A tábor létszáma kb. 100 fő, amiből 30-40 a fogyatékos gyermek, a többiek pedig többségükben érdeklődő fiatalok és szakemberek is, akik egy hetet töltenek együtt. Lelki programok, közös játékok, kirándulások színesítik a programot. Szakavatott ápolók segítségével gyakorlati dolgokkal ismerkednek meg a fiatalok, másrészt előadókat hívnak meg, akik az elméleti ismereteket adják át.

A fogyatékos gyermekek üdültetésében hármas cél vezeti a szervezőket:

• egyrészt szeretnének örömet szerezni, szeretetüket megmutatni a gyakorlatban;
• másrészt könnyíteni akarnak a családban élő fogyatékos gyermekek szüleinek egész éves munkáján, hogy ez idő alatt kipihenjék magukat, regenerálódjanak;
• harmadrészt pedig, szeretnék sok fiatal szemét fölnyitni szükséget szenvedő embertársaikra és hangsúlyozni, hogy mekkora szükség van a feléjük irányuló szeretet megmutatására.

A Képmás zenekar előadása immár harmadik éve egyik állandó programja a tábor menetrendjének. A csapat minden évben színes és változatos repertoárral készül a lelkes kis közö(n)sségnek. Most sem maradhadtak el a gyerekek által már jól ismert és szeretett dalok pl: Kicsiny kis fényemmel, de az új, kevésbé ismert feldolgozásoknak  is nagy sikerük volt. Az idei koncert meglepetése, hogy a tábor egyik lakója, egy munkatárs  is színpadra lépett a srácokkal. Ivancsó Veronika két dal erejéig működött közre a Képmással és hatalmas taps vihar fogadta a számok végén. A képeket itt nézheted meg.   

 


Szabadtéri koncert- akusztikus dalest 2009.06.19

 

2009.június 19-én este 20:30-kor a demecseri Erkel Ferenc Művelődési Ház szabadtéri színpadán mutatja be a Képmás zenekar akusztikus dal estjét. Az előadás repertoárjában Zorán, Ákos, Gável testvérek, Sting átdolgozott szerzeményei szólalnak meg a csapattól megszokott ötletes, határozott és finom játékmódban. 
A 2009-es koncertek és a demecseri előadás különlegessége az akusztikus hangszerelésben és a látványelemek harmóniájában rejlik. 
Valamint a Képmás nagyzenekari felállását tekintheti meg a nagyérdemű: 

akusztikus gitár- Bolega László 
basszus gitár- Halhóber Gábor 
klasszikus gitár- Horváth Sándor 
kongák, ütőhangszerek- Kardos György 
tambura, vokál, karvezetés- Zabán László 
vokál, ütőhangszerek- Krakomperger Ágnes 
vokál, ütőhangszerek- Márkus Barbara 
vokál, ütőhangszerek- Oláh Gréta 

Ugyanakkor ez az előadás a tavaszi turné lezáró és a nyári szabadtéri előadások nyitó koncertje is egyben. 
Jegyek a helyszínen válthatók 700 Ft-os áron, mindenkit szeretettel várunk.

 


Főhe 2009.04.29

 2009. április 29-én a Képmás Acoustica turné több sikeres állomása után, kis kitérővel a Backstage live III. amatőr zenekarok versenyén a Föhe kisszínpadán lépett fel. Az akusztikus hangszerek és a zenekartól megszokott feldolgozások kisebb meglepődést váltott ki a közönségből a kőkemény zúzdák, harsány szólók és a lüktető dobok után. De a fiúktól megszokott határozottság, finom játékmód és ötletes hangszerelés magával ragadta a közönséget. A Képmással készített riportot és a „ki helyett szeretsz” Ákos feldolgozást a Kölcsey Tv-n valamint a youtubeon nézhetitek meg. Júniusban közönség szavazás indul a backstagelive.hu weboldalon a döntőbe jutásért és egyéb díjakért, úgyhogy számítunk a szavazataitokra. Május 6-án a Görög Katolikus Hittudományi Főiskolán este hétórától játszik a csapat és várják az igényes élő zene kedvelőit. Jegyek a helyszínen 800 Ft-os áron válthatóak. A további májusi előadások helyszíneire is szeretettel várják a Képmás rajongókat és érdeklődőket. Látogassátok folyamatosan frissülő honlapunkat, valamint írjátok meg nekünk véleményeiteket, észrevételeiteket az üzenő falunkra. Igyekszünk otthonossá tenni a számotokra, minden, a zenekarral kapcsolatos infókat, témákat, storykat ezen a fórumon közzé tenni.


Copyright by Videobazis.hu - Developed by Treszkai Tamás.